Kastély Máté : Külvárosi körkép

El?kép

             

Komor tömbházak sorakoznak egykedv?en az útszélén. Szemben gyárudvar, egy égbeszök? téglavörös füstkémény, mi már vagy tíz éve nem lehelte szürke szennyét az égre. Úgy állt ott a sokat megélt házak fölé meredve, mint egy kormos cigaretta. A hold is csak olyan cérnavékony vonal volt az égen. S valahogy ma még a csillagok is tompábbak voltak a megszokottnál.

            Csak az út szélén szök? lámpafények loptak egy csöppnyi életet ebbe a rideg külvárosi éjbe. Fényük félig a járdán, félig az úton írta ellipszisét. Nem volt erre soha nagy forgalom, no ilyenkor meg aztán végképp. Néhány autó szaladt csak végig az úton, s egy-egy hazatér? munkás útját villogtattak az utcafények.

            Aztán egy kocsi félreállt a padkára. Kihunytak fényszórói, csapódott az ajtó, kulcs csörrent. S már sietve mentek is a fények, a hangok, és leültek a gyárudvar nyirkos udvarár. Hallgatni. Mint a betonból kinöv? gaz. A férfi is ily némán baktatott el az egyik tömbház aljába. Fiatal volt, a harmincat még nem tölthette be. Kinyitotta az ajtót, nem nyúlt utána, s így kicsit hangosabbat döccent a kelleténél. Felment a harmadik emeletre, megállt a 8a el?tt, kopogtatott két rövidet egy hosszút majd megint egy rövidet.

Az ajtó mögül álmosan kiáltott egy n?i hang:

– Tibor?

– Tibor – dünnyögte utána a férfi.

Aztán halkan kattant a zár, de nem nyílt az ajtó.

Tibor rákapott a kilincsre, kinyitotta az ajtót, körülnézett, majd bezárta.

A konyha fele menet belesett a hálószobába, hol már szuszogott is az asszony, a nyakig magára húzott takaró alatt.    

Ami azt illeti hideg is volt. Tibor is tudta jól. S már ment is, s melegítette az a bögrényi kávét. Kiállt az erkélyre. El?kapart egy görbe cigit a zsebéb?l, rágyújtott, és nekifújta a füstöt a falként emelked? fák árnyékára. Hörpintett egyet a kávéból, nézte holdat, az utcákat, a gyárudvart. Majd mikor végére ért lehajította a járdára a csikket. Az koppant, s szikrázva belefordult egy pocsolyába.

A maradék kávét lerakta a sarokba. El?vett a táskájából egy köteg papírt, nézte, forgatta, számolta, majd visszatette.

Az asztalhoz ült. Hörpintett még egyet a kávéból, s hátrad?lt.

Lehunyta a szemét. Fejét a plafonnak szegezte. Kezét csüggedten lógatta. Mint ha várna valamire.

Jött is. Kitudja mi. De bármi is volt az érkezésére megindult benne a vér. Kidomborultak az erek, megfeszültek a karok, el?re hátra lengtek vézna csontjai a háttámláról lefelé.

Aztán egyre hosszabb utakat járt be a karja, s egyre gyorsabban.

Két lábra d?lt a székkel, úgy fokozta a hintát.

Aztán hirtelen megállt. A keze, a szék is egészen hátrad?lve a hintában, majd egy lendülettel nekifeszült az asztalnak, kiegyenesedett, és elkezdett vehemensen gépelni. Gyorsan jártak az ujjai, s ritmusosan zakatoltak a bet?k az írógépen. Másra nem futotta.

Még egyet kattant a gép, egy árva pont lehetett talán. S Ahogy jött úgy ment is már a kedv. Újra dermedt, és mozdulatlan lett. Mint a hinta el?tt.

Nem szólt. Még csak föl se kelt. Csak bámult még maga elé.

Nem a papírt nézte, nem az ujjait, nem a bet?ket, mit oly vehemensen kalapált még az el?bb. Csak bámult bele a világba.

Egyszer csak kitépte azt a röpke negyed oldalt, nézte, nézte, sokáig nézte még, de nem olvasta. Valahol egész máshol járhatott.

S már annyi ereje sem volt, hogy összegy?rje, csak elengedte, s az szép lassú íveket írva lehullott a földre. A galacsinos kuka mellé.

Lenézett még a fölre, utána az elengedett papírnak, rá az írógépre, majd a bögrére. Egyhajrásra lehúzta még a maradék kávé, hideg volt már egészen.

Leheveredett a kanapéra, betakarta magát valami ócska pléddel, s még tán percekig nyitott szemmel bámulta a falat. Némán. Mozdulatlan. A medd? pillanatba rekedten.

Ki tudja min gondolkodott. De valami nagyon motoszkált a fejében. Nyüzsgött, zizegett, s nem lehetett elhajtani semmivel. Még az írással sem, mi ilyenkor mindig kisegítette a bajból.

Bármi is volt legy?rte az álom.

 

Folyt.köv.

Legutóbb szerkesztette - Kastély Máté
Szerző Kastély Máté 51 Írás
Kicsit elévült már ez a bemutatkozás. Bár talán már mind1 is újat írni. Aki akarta úgyis elolvasta már. Hát így visszagondolva hülyeség volt azt írni, hogy 16 éves vagyok, mert ezt mindig meg kell változtatni. Szóval arra jutottam, hogy a legjobb, ha a születési dátumommal kezdek: 1990. 06. 05. A többi maradt. Továbra is sok művészetet kedvelek, és művelek is, több kevesebb sikerrel. (Fotózás, színjátszás).