Az ezüstlepel Budapest felett,
némán és hangtalanul terül el,
áteresztve a halvány fényeket,
egy háborodott várost átölel.
Mintha oly távol járna a halál,
természetes-él?nek hat minden,
a lét talán megduplázta magát,
amíg dezertált a hiányérzet.
Egy jéggé dermed?, fád filmkocka,
egy pillanatba zárt örök tökély,
elmúlás-illattal meg nem rontva,
életveszélytelen ?szinteség.
Egyetlen apró pont éjfekete csupán,
ezredmilimétereket n?ve… (Talán.)