Ebergényi Németh Magda : Pamacs

…avagy egy kutya utolsó monológja….

 

 

Hát már megint ide jutottam. Talán újból túlélem ezt a szaggató fájdalmat.

Szeretném, hiszen a gazdám itt sír mellettem, ezért t?röm hát, hogy az a fehérköpenyes csípje és marja fájó testemet.  Hagyom magamat, eddig még mindig segített. A négy lábamból is egyet megmentett, még ha olykor húzom is azt a beteget. Ismer már a fehérköpenyes nagyon. Tudja mikor ütött el az autó, mikor vertek össze – sokszor. Ennyire még sosem, mint most. A város peremén élek és elkövettem a postás ellen többször is harapásos merényletet. Meggondolatlan kölyök voltam akkor még, de a szomszéd Blökinek be kellett bizonyítanom, hogy a kicsinységem ellenére félhet t?lem is az ellenség. Ehhez a postás volt a legjobb alany, hiszen mindig szaladt. Blöki mindig is lenézett, mert egy komondoróriás s ha elb?dítette magát, a sok rossz szándékún remegés futott át.

Mindaddig Blöki akartam lenni, amíg meg nem láttam, hogy zajongó emberek ég? csikkeket hajítanak ugató torkába, petárdát dobnak elé. És bizony sokszor elt?nt, ment, mint aki megveszett. Egyszer három nap után éreztem csak meg a nyomát egy trágyadombon. Kiástam a kupac alól, hiszen éreztem, hogy él. Sikerült hazavánszorognia a segítségemmel. Akkor nagyra n?ttem a szemében. Valakik, nagyon sokan nagyon elverték és elásták, és nélkülem már nem nyílt volna meg neki a világosság. Elmorogta, hogy vigyázzak a kétlábon járókkal, sok gonoszság rejlik bennük. S akkor még nem hittem neki.

Már a második tavaszt is elhagytuk és én sem bírtam magammal, mint a Blöki. S?t, az ellenségemmé vált az addigi összes barát, és mennem kellett, menni, egy érzés után. Az Érzés csak három háznyira van t?lünk egy kerítés mögött. Szép, szelíd szem? kutyalány.

Elérhetetlen. Kivártam a pillanatot, amikor vasárnap eltávozott misére a gazdaasszony és a fia a templomba. Sikerült is bejutnom, de hosszú ideig tartott. A gazdik hazaértek és fejszével összevertek. Cafatokban lógott rólam a bunda, de azért hazavánszorogtam. Az én gazdám nagyon fel volt háborodva és szólt is az állatvéd?knek, de azok azt mondták, hogy az udvar magánterület, ?k ott nem segíthetnek. Akkor is a fehérköpenyes rakott össze. Az Érzés azóta is itt lakik a szomszédunkban s most a vasárnapi mise alatt újból meglátogattam. Megint elkaptak, mert ilyenkor menekülni nem tudok, csak hagyom, hogy verjék csonttá fogyott testem. Most ezer sebb?l vérzem, vasvillával szurkáltak össze.

Tudom, hogy megillettem a verést, csak ne lenne ennyire kegyetlen és fájdalmas. Ne lenne ennyire alávaló a módozat, hiszen miel?tt imádkozni mennek a templomba, nyitva hagyják a kaput, hogy bejutni be tudjak!

S ugyan, hogyan tudjam a világba vinnyogni, hogy segítsetek emberek! Emberek…?

Legutóbbi módosítás: 2007.10.19. @ 10:23 :: Ebergényi Németh Magda
Szerző Ebergényi Németh Magda 15 Írás
ÁÃ?llok a létra középső fokán. Mellettem a Társam, mögöttem két fokkal Lányaim. Nem siránkozom rosszkor megszületett mivoltomon. Idáig tiszta még a lapom. Gerincesnek születtem, s arra vigyázok, hogy tartásom egyenes maradjon. Anatómiát tanultam, de jobban szeretem az ÀžembertantÀ?. Ha érzelmeimmel gondolatokat váltok másból ki - megéri. Tisztelem a gyermek őszinteségét, az idős tapasztalatát, s aÀ? középutasÀ? igazát. Egyezséget akarok, mert magam is ellentmondás vagyok! A külsőségekre mai világunkban - rossz megfontolásból? - keveset adok. Az ember szépsége lelkében rejlik, azt kell megkeresniÀ¦