Tamási Attila : Kész átverés

Lám-lám, ez itt mind rekLÁÃ???Mââ?¬Â¦

    

      

Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én lépten-nyomon úgy érzem, mindenki összeesküdött ellenem, mindenki engem akar átverni. Na jó, nem épp mindenki, csak a reklámszakmában dolgozók. Pedig, higgyék el, nem szenvedek üldözési mániában, legfeljebb reklámüldözési mániában, nem mintha az kevésbé súlyos volna.

     El akarják hitetni velem, hogy valami óriási szerencsétlenség fog érni, ha nem a bifidus essesiseket és L. casei kultúrákat tartalmazó joghurtokat eszem, vagy nem jojobás, aloeverás, ginzenges samponnal etetem meg a korpáimat, vagy nem lágyítom a kell? szerrel a vizemet (ami, valljuk be, éves szinten egy új mosógép árával vetekszik), esetleg nem telefonálok a nulla percdíjas tarifán, ami aztán többe kerül, mint a fizetett, els?re drágának t?n? tarifa, vagy nem azt a mosóport használom, amelyik kis híján genetikai katasztrófát idézett el? azzal, hogy majdnem kiszedte a dalmatából is a foltot…

     Amúgy nincs nekem semmi bajom a reklámokkal, hiszen már Rockefeller is megmondta, hogy háromból két dollárt reklámra illik költenie az üzletembernek, ha eredményt akar elérni, csak éppen felmegy a Ph-értékem, amikor pofátlanul üldöznek, valósággal bombáznak reklámaikkal, "visszautasíthatatlan" ajánlataikkal a pozitív gondolkodástól szinte kicsattanó emberkék.

     Mióta megtanultam kezelni a távirányítót, a képerny?b?l kiöml? áradat ellen már tudok védekezni. A postaládámat is megtanultam úgy kinyitni, hogy el?bb alá helyezem a szemetest. Az egyik legnagyobb gondot viszont az utcai és áruházi kínálgatók jelentik. Míg mások örülnek a kínálgatásnak, szinte csak azért mennek a nagyáruházakba, egy kis uzsonnázásra, ebéd utáni nassolgatásra, addig én szabályosan menekülök a portékájukat kedvesen kínálgató reklámgirlök és reklámboyok el?l. Ha már megkínálnak, szégyellem, hogy a másik (konkurens) cég termékét vásároljam meg. Kritizálni sem illik a terméket, hiszen ismerik a mondást: ajándék lónak ne nézd a zápfogát! Ezek a makacs, konok, rámen?s, az egyetemes emberi jogok nyilatkozatainak tucatjait figyelmen kívül hagyó tálcasétáltatók könyörtelenül megfosztanak a szabad döntéshez való jogomtól. Kifinomult módszerekkel ugyan, de önkényesen rámeröltetik akaratukat. Ne lássak többé D-vitaminnal dúsított zabpelyhet, ha ez nem így van. Vagy soha ne tudjam meg, miért kerül a mindenkori el?fizetési díj februárban is pontosan ugyanannyiba, mint egy nem "fogyatékos" hónapban…

     S bizony ezek a kínálgatók annyian vannak, mint ételízesít?ben a só. Els? ránézésre alig-alig vesszük észre jelenlétüket, de alaposabb megfigyelés után megállapítjuk: mást szinte nem is látunk. A f? összetev?vel állunk szemben. Bel?le, bel?lük áll össze a világ. Vagy legalábbis az ízvilág. Tudják, amúgy szembemászósan az ételízesít?ben is csak 1,8 gramm só van… Igaz, hogy egy porcióban, nem pedig az egész zacskóban. Az már mellékes, hogy egy porció egy kávéskanálnak, azaz 3 grammnak felel meg.

     Azt azért elhitetik velünk reklámszlogeneket ereget? jóakaróink, hogy kész csoda, ha korábban életben maradtunk, amennyiben nem fogyasztottuk az ? kiváló termékeiket. Szó, ami szó, töredelmesen beismerem, nem hinném, hogy az általam korábban fogyasztott joghurtban, vagy inkább sima aludttejben (így, parasztosan) hemzsegtek volna a bifidus essesisek, vagy hogy egy alig másfél decis pohárban 10 milliárd L. casei fért volna meg békésen egymás mellett. Legalábbis a szomszédasszony soha nem dicsekedett ezzel, amikor áthozta a tejet, amit a Riskától fejt, pedig milyen jó reklám lett volna számára. Nem volt egy csepp érzéke sem a marketinghez. Az ilyen megérdemli, hogy aludttejet áruljon, nem pedig joghurtot. Igaz, az aludttejben csak tej volt, de az legalább biztos volt benne… Manapság már mindenféle kultúra, inkultúra és szubkultúra nyüzsög benne, s ha egy kis szerencsénk van, lehet, hogy még Riska is belerúgott abba a sajtárba, amiben az alapanyag volt.

     Szóval, nagyot változott a világ. Azt is mondhatnánk: mindent a szemnek, semmit a szájnak. Hiszen olyan gyönyör? termékek sorakoznak a polcokon, hogy kár lenne megenni azokat. Valóban kár. S?t, némely esetben egyenesen merényletnek, vagy legalábbis életveszélyes mutatványnak min?sülne. Mely azonban – csak a rím kedvéért – kevésbé veszélyes, mintha az ember megn?sülne. Inkább egyenek meg egy mosóporral jól átitatott zacskó keményít?t, igyanak meg rá egy liter tiszta klórt, majd az egészet nyomassák le fél liter etilalkohollal. Akkor legalább tudni fogják, mit?l érzik kellemetlenül magukat. S hogy azért vese- és epekövüket se hanyagolják el, a vízk?-semlegesít?t se felejtsék ki menüjükb?l.

     Ha pedig mindenáron öngyilkosok akarnak lenni, ne a Zazar-hídra, vagy a Szamosnak menjenek, hanem ejtsenek meg egy bevásárló körutat, s egyék meg, amit maguknak f?ztek az így beszerzett alapanyagból. Hogy a madárinfluenza vigye el a jódolgukat! A módszer nem túl gyors ugyan, de rendkívül hatásos és biztos. Olyan biztos, mint hogy a 99 leggyakrabban el?forduló folttal megbirkózó mosópor pont azt az egy foltot nem fogja eltávolítani, ami a fehér ingén éktelenkedik…

 

Legutóbbi módosítás: 2007.07.05. @ 12:42 :: Tamási Attila
Szerző Tamási Attila 53 Írás
Minden-író vagyok, számomra nem az egy bizonyos műfajhoz való ragaszkodás a fontos, hanem az, hogy amit írok eljusson a másik emberig, az Olvasóig. Mindig az adott témának és a hangulatomnak megfelelő kifejezési formát választom.