Bonifert Ádám : Hány élet van egy ÉLET-ben? (1)

Kisregény, négy részletben közölve. Egy házasság története, amely végkifejletében talán egyedi, de jelenségeiben sokaknál hasonlóan lehetséges.

I. rész: Az els? megbeszélés

 

Az els? megbeszélés

 

A titkárn? udvariasan intett:

– Ön következik.

A hatvan év körüli, ?sz hajú hölgy kellemes jelenség volt. Visszafogott, de elegáns öltözékében leginkább nyugdíjas tanárn?nek lehetett gondolni. A titkárn? szavára felállt, könnyed léptekkel a kinyitott ajtóhoz ment és belépett.

Az ügyvéd maga is javakorabeli, hetvenhez közelít?, sötét öltönyében, deres hajával megnyer? külsej? ember. Barátságos mosollyal lépett ki íróasztala mögül és üdvözölte a belép?t. Amikor a n? kezet nyújtott, kézcsókkal köszöntötte. Nem mutatkozott be, hiszen aki hozzá jön, az tudja, kit keres. Az asszony halkan mondta a nevét, de az ügyvéd nem figyelt erre különösebben, hiszen az adatokat a titkárn? úgyis az asztalára tette.

Miután leültek az ügyvéd kézbevette az adatlapot, sietség nélkül átolvasta, majd szemüvegét levéve, a n?re pillantott. Meleg kék szeme csillogó, megnyugtató volt.

 

– Hallgatom, kedves Kamarás Gézáné. Miben lehetek a segítségére?

– Válni akarok, felkérem, legyen a jogi képvisel?m.

– Értem. Vélhetem, hogy elhatározása jól átgondolt?

– Igen, nagyon is az – mondta halkan az asszony.

– Kérem, avasson be a legfontosabb részletekbe. Megbeszélte ezt a férjével? Mindketten így döntöttek?

– Nem beszéltem meg vele, de nem hiszem azt, hogy ? válni akarna.

 

Az asszony kissé felemelte az állát, ezáltal némi dacosság tükröz?dött az arckifejezésében. Az ügyvéd hallgatott egy pillanatig.

 

– Tehát jelenleg ez egy egyoldalú elhatározás az Ön részér?l, ha jól értem.

– Valóban, ez csak az én elhatározásom. De végleges és megmásíthatatlan.

– Van ezen elhatározásának konkrét oka?

– Nincs egy konkrét oka, de van általános oka – felelte a n? kissé keményebb hangon.

 

Az ügyvéd meditált egy kicsit a hallottakon, majd nyugodt, kissé nyugtató hangon folytatta a kérdezgetést.

 

– Elromlott a házasságuk?

– A házassággal, mint intézménnyel nincs semmi bajom, a férjem ma is imád engem, tör?dik velem, gondoskodik rólam – sorolta a n? egy szuszra, kis sóhajjal fejezve be a mondatot.

– Ez érdekes – mondta az ügyvéd félmosollyal az arcán – Akkor felbukkant valaki más a láthatáron?

– Nem, senki nem bukkant fel, hiszen akkor konkrét oka lenne a válási szándékomnak, de mondtam, hogy nincs egy konkrét ok.

 

Az ügyvéd nyelt egyet.

 

– Ha a házasság rendben van, nincs konkrét oka a válási szándékának, akkor miért kívánja megszüntetni? Mi akkor az- az általános ok, ami ehhez az elhatározásához vezette?

– Mert az együttélést semmiképpen nem tudom elviselhet?vé tenni a továbbiakban.

 

Az ügyvéd némi zavart érzett. Itt ül el?tte egy láthatóan intelligens asszony, bevallása szerint odaadó férje van, új partnere nincs, aki csábítaná – és mégis válni akar.

 

– Akkor kérem, világítsa meg számomra, hogy mi a nehéz ebben az együttélésben, mi az, ami elviselhetetlen, ha a férje olyan, amilyennek az imént leírta ?

 

Az asszony a táskájából zsebkend?t vett el?, finoman megtörölte az orrát, kissé elfordulva a szeme sarkát is, majd az ügyvéd szemébe nézve így szólt:

 

– Nem tudjuk felépíteni az újabb életünket.

– Új életet? Külön költöztek?

– Nem, együtt élünk, egy fedél alatt.

– Akkor mit jelent az új élet felépítése?

– Azt, hogy az eddigi nem folytatható tovább.

 

Egy kis ideig csend telepedett a szobára. Mindketten a maguk gondolataival foglalkoztak. Az ügyvéd továbbra sem látott tisztán, nem értette az asszony válási szándékának a motivációit. A n? nyilvánvalóan a további mondanivalójára összpontosított.

Kis id? múlva az ügyvéd halk, behízelg? hangon folytatta a téma kibontását.

 

– Lehet, hogy nincs bennem elég empátia, igen tisztelt asszonyom, de bevallom, nem értem eléggé a helyzetüket. A férje tör?dik Önnel, ma is imádja Önt, mondta az imént. Akkor miért nem tartható fenn az együttélés? Miért nem folytatható tovább az eddigi élet?

– Nézze, ezt hosszú lenne elmondani. Feltétlenül hozzátartozik az ügyhöz?

– De kedves asszonyom, nincs az a bíróság, amely ennyi és ilyen információ alapján elválasztaná Önöket! Arról nem is beszélve, hogy az egyel?re egyoldalú szándékot alá is kell támasztani megfelel? oksági tényekkel. Vagyis olyan tényekkel, amelyek indokolják a válási szándékot. Ilyen eddig nem hangzott el. Jelenleg tehát nem tudok mit kezdeni az Ön felkérésével. Hogy vállaljam el ügyét?

 

Újabb csend vette ?ket körül. Az ügyvéd várt, a n? láthatólag habozott. Az ügyvéd nem értette, miért nem beszél az asszony világosabban, az asszony kissé vájkálónak érezte a férfit. Néhány perc telt el hallgatással, mindegyik a másikra várt, hogy a beszélgetés megszakadt fonalát tovább gombolyítsa. Végül a n? törte meg a csendet.

 

–  Azt hittem ez ma már egyszer?bben megy. De rendben van. Miel?tt elhatározásra jutottam, leírtam egy naplószer?ségbe, amit err?l gondoltam. Magamat is igazolni akartam önmagam el?tt, s azt, hogy a döntésem alapos és megfontolt. Nem akartam én sem Önt, sem mást – beleértve a bíróságot is -,  beavatni életem csak rám tartozó körülményeibe. Ha azonban ez a feltétele annak, hogy elvállalja, és sikerre vigye az ügyemet, akkor átadom ezt a füzetet, olvassa el, talán jobban megérti az elhatározásomat.

 

A n? kivett a táskájából egy szürke fedel? füzetet és átadta az ügyvédnek. A férfi belelapozott. Gyöngybet?s írással tömött sorokat látott. Az írás nyugodt, kiegyensúlyozott képet mutatott, valamiért megnyer? volt.

Az ügyvéd felállt és így szólt:

 

– Kell egy kis id?, amíg átolvasom a füzetet és átgondolom a helyzetet, valamint a lehet?ségeket. Aztán majd újra találkoznunk kell. Akkor juthatunk végleges megállapodásra, nem kizárva, hogy még lesznek kérdéseim.

 

Az asszony egy lágy mozdulattal kezet nyújtott. Az arcán egy félmosoly világított.

 

– Rendben van. Gondolom, hogy a diszkréciójára számíthatok akkor is, ha nem állapodunk majd meg?

– Természetesen kedves asszonyom, ez is a hivatásomhoz tartozik.

 

A n? megfordult és kilibegett az ajtón. A finom parfümillat még egy ideig ott lebegett a szobában.

 

/Folytatása következik/

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.