Egoista, gondolhatnátok rólam jogosan, hiszen micsoda dolog az, hogy én itt magamról akarok fecsegni valaki más születésnapja alkalmából. Higgyétek el, el?ször valóban egy kis szonettet akartam idekörmölni az ünnepelt fényezésére, de aztán meggondoltam, mert inkább a prózai önmagamat tartottam hitelesebbnek erre a célra. Nyugodjatok meg, szívre tett kézzel fogadom, nem leszek annyira unalmas, és a végére kikerekedik az, amit valójában mondani szeretnék, nem magamról, hanem már tudjátok kir?l (a megszemélyesítés azt gondolom nagyon is helytálló ebben az esetben).
Tehát, hogy ne bagatellizáljam el életem bármely fontos pillanatát, és nehogy abba a hibába essek, hogy bármit is kihagyok, onnan kezdem, ahonnan a mesék általában végz?dni szoktak: beköttettem az internetet. Addig úgy véltem, hogy enyém a világ, de napok alatt rá kellett jönnöm, hogy egy fenéket, én vagyok az övé minden percben, amikor még éjszaka is a monitor el?tt düllesztgetve szemeimet próbálok rájönni, hogy honnan is kezd?dik el a végeérhetetlenség. Szóval onnantól számítva csak kapkodtam a fejem, és mindenáron meg akartam mutatni teljes szellemi valómat, hogy az végül kivirágozhasson mások szeme láttára is. Nem volt nehéz dolgom, hiszen ismer?seimt?l hamarosan tippeket kaptam különféle irodalmi honlapokról, ahol csak úgy hemzsegtek a költ?k, írók, és efféle toll alá valló m?vészlelkek. Végül, az els? meghökkenésemb?l feltápászkodva belevetettem magam az els? felugró ablakban megjelen? kulturális magazinba. Regisztrálás, és utána úgy töltöttem fel magam, mint valami lény, akit mámorít a kezdeti dicsérethalmaz, és napról napra azon vesz?dik, hogy az el?z?nél is nagyobbat írjon, ami meghökkent, nevettet, könnyeket fakaszt, egyszóval a nehezen meghatározható valami és a semmi határán lév? alkotást hozzon létre, amelyet reményei szerint mindenki elolvas és véleményez. Aztán egyre halványabb volt a siker élményszer?sége, fakultak a frázisszer? hozzászólások, és éreztem, hogy már valami másra vágyom, ami újra én lehetek, az igazi szabad, szárnyaló én.
Újabb felugró ablak, és újabb regisztráció. Egy recenzió volt a beugró, és a szerkeszt? már másnap felhívott, hogy kellenék. Boldogan ontottam a cikkeket, és még fél lábbal a náthában is elgyalogoltam a legnagyobb kiállításokra, hogy beszámolhassak, meg fotózhassak a kedves olvasónak ajánlgatva komoly kultúrákat. Élveztem, mert érdekes emberekkel ismerkedtem meg, m?vészekkel, szervez?kkel, újságírókkal, zenészekkel. No meg tanultam is ezt az érdekes világot. De valami eltört menet közben. Azt hiszem a pénz volt a b?nös, amikor betette a lábát az újság és az én munkám közé. Ostobaságként hangzik, de amikor felajánlották, hogy esetleg fizetnének is az addig hobbiként ?zött munkámért, elkeseredett a szájízem, és tudtam, hogy véget ér a szabadság, elveszek a kötelezettségben, a szagtalan ezresek felfalják a gondolataimat és kihörpintik az összes tintámat. Vége lett.
Vadul keresni kezdtem újra magam magamban. Egy furcsa szerepbe kezdtem teljesen ártatlanul és el?re nem tervezetten egy olyan oldalon, ahová mindenki azt ír, amit akar (bír), de a legszabadabb nagy szabadság láthatatlan üvegfalai mögül mégis ott ügyelt az „istenségnek látszó égi tünemény”, aki csalfa volt, vak és reménytelen. Mindegy.
Lényeg, hogy itt összejöttem Veletek, Tornyosokkal, és a személytelenségb?l egyszerre barátságok születtek, amelyek a felolvasóesteken valós emberekké vedlették át a kitalált nickeket, és elindítottak valami kötelességekt?l mentes szabadságélményt, amelyet itt napról napra megélhetek.
Azt hiszem kilyukadtam oda, amit lényegesnek tartok ezen a születésnapon. Nem csupán egy irodalmi magazin született meg. Úgy érzem, hogy valahol Mi is megszülettünk Vele együtt. Mert én legalábbis úgy érzem. Ezek a tornyok nem zárnak körül senkit, hiszen szabadok vagyunk, és bárki bejöhet, így talán azt mondhatom, hogy ez a szabadság az, ami rabul ejtett. Itthon vagyok. Itt nem ráncolja senki a homlokát, ha netán kritikus szemünk alá vesszük, mert Mi érni és változni akarunk mindannyian egymás által. Itt üdvözölnek, ha hetek múlva teszem csak be a lábamat elfoglaltságaim miatt, és nekem is sokan hiányoznak, ha egy ideig nem kapok t?lük egyetlen sort sem. De semmi sem örök. Mi is változunk a barátainkkal együtt, változik a tornyot körülvev?k serege, az olvasók, az írók, költ?k és minden, ami fogalomba önti azt, amit ezennel hagyni akarunk az utókornak. Lesznek id?szakok, amikor úgy érezzük, elfogytak a szavak, nincs mit mondanunk a külvilágnak, de az is sokat jelent, ha hallgatunk. Azonban tornyunk kövei kimozdíthatatlanul beékel?dtek már, és az id? által fényesített felszínén önmagunkat látjuk mindig visszatükröz?dni.
A felvonóhíd nyitva áll, a tornyok pedig egyre magasabbak lesznek a kis homokszemek által, amelyeket Mi hordunk össze egésszé.
Boldog születésnapot Héttorony, boldog születésnapot írótársaim!
