Márton Zsolt : Marasztaló ének

Egy feminista vers, korabeli stílusban

/könnyedén/

A nő nyelve, mint állandó bankbetét,
Naponta fenyeget: mi lesz ha elmenék?
Ne találjon vissza, soha e tájra,
Betétre kamatként, ezt tenném rája!

Miért nem mozdul? Tán pókos a lába?
Csak ígér fűt-fát a tehetetlen árva!
Keresztútig kisérném, ne is nézzen hátra,
Betétre kamatként, ezt tenném rája!

Hová is volnék drága nélküle,
Napjaim sivatag, ha nem öntöze!
Vándorbotnak söprűt, illenék alája,
Betétre kamatként ezt tenném rája!

Én voltam az érme, ő a másik fele,
Boszorkányok képét verettették bele;
Zsákba tenném mindazt, mit kiejtett a szája,
Betétre kamatként, ezt tenném rája!

Fogadnék öszvért, cipeljék a terhét,
Induljanak hamar, ne másítsa tervét!
Sóvár férfi sóhaj, többé sose várja,
Betétre kamatként, ezt tenném rája!

Ha túlérnek a folyón, égessék a hidat,
Gaz nője be nyomát, szántsák fel az utat!
E jó kívánság csokrát, melynek fölösleges váza,
Betétre kamatként, ezt tenném rája!

Kórus:

Barátom ha fáradsz, s nem hevít szerelem,
Bort kupába és mondjad énvelem:
Annak a kis kéjnek, igen nagy volt ára,
Betétre kamatként, ezt tenném rája!

Legutóbb szerkesztette - Márton Zsolt
Szerző Márton Zsolt 0 Írás
nem vagyok senki, tarkómba mar, vagyunk így sokan , húz ez a dal