Magyar Csaba : Gazsi veséje

    A tizenkét év körüli vékonydongájú kisfiú egész nap a közeli parkban lógott a barátaival. Hol a játszótér egyik sarkában felállított pingpongasztal körül ugrált félmeztelenül, hol az elkerített pályán focizott. Ügyes játékos volt, mindig az els?k között választották. Mikor a napsütés kezdett már elviselhetetlenné válni, társaival együtt behúzódott a nagy fák árnyékába. Haza csak sötétedéskor indult és ha napközben nagyon megéhezett, a környékbeli közértek valamelyikéb?l elemelt egy-egy kiflit vagy csokoládészeletet. Egyszer majdnem elkapták, de még idejében észbekapott és sikerült elszelelnie. Oda többé véletlenül sem tette be a lábát, ha netán a bolt felé keveredett, inkább átment az utca túloldalára.

    Otthon, az udvari lakásban nem nagyon szeretett, különösen nyáron volt túlságosan sz?kös az öt gyereknek és a munkanélküli szül?knek. Nagy volt a rendetlenség is, senkinek nem f?lött a foga sem a pakoláshoz, sem pedig a takarításhoz. A konyhában rendszerint halomban álltak a mosatlan lábasok és tányérok, az asztalt pedig a kint hagyott ételmaradék mellett sörös- és borosüvegek borították. Szegény, lepusztult lakás volt, akárcsak a lakói. A mennyezeten és a falakon beázások hagytak nyomot és itt-ott a parkettából is hiányzott egy darab. A földredobott matracokat és a bútorokat jórészt lomtalanításokon gy?jtötték össze, a fotelokért még verekedtek is.

Gazsi az egyik félhomályos hátsó szobában aludt testvéréivel. A szomszédos nappaliban, ha otthon volt, apja vagy a cimboráival ivott, vagy épp horkolva heverte ki az ivászatot. Néha az anyja is beszállt, ha berúgott, durva, éles hangon kiabált. A lakásban mindig állt a cigarettafüst, de ez Gazsit már nem zavarta, mióta maga is dohányozni kezdett. S?t szerette nézegetni ahogy a red?nyön besz?r?d? fény átkígyózik a füstoszlopon. Szívott már füvet is, az egyik bátyjától kapott egy spanglit. Az egészet megtartotta magának és hiába lett t?le rosszul, barátainak mégis azt mondta, hogy ilyen jó még soha semmi nem volt. Irigykedtek is rá, ezért megígérte, hogy szerez majd nekik is.

    Mostanában azonban egyfolytában az egyre inkább közelg? m?téten járt az esze. Hiszen ez élete legnagyobb eseménye lesz, külföldre fog utazni. Azt modták, hogy ott vannak olyan orvosok akik vállalják. Eddig még egyszer sem tette ki a lábát a városból és arra sem emlékezett, hogy tanultak-e valamit arról az országról, habár ezen nem is csodálkozott, nagyon rossz jegyei voltak. Nem mintha érdekelte volna, de ugyanúgy bukdácsolt, mint testvérei és barátainak többsége is. Mégis ilyen szerencsés, egy olyan távoli országba utazik, ami lehet, hogy még a tankönyvben sincs benne. Félt a rá váró megpróbáltatásoktól, ám bátyjai bíztatgatták, nem olyan nagy ügy az egész, ki lehet bírni. Annak is örült, hogy anyja vele tarthat. Még jobban örült volna kishúgának akit a legjobban szeretett az egész családból, de belátta, hogy ehhez még nem elég id?sek. Így aztán anyjával kettesben készül?dtek, miközben az ismer?sök nem gy?zték hangoztatni, hogy Gazsinak mekkora szerencséje van.

    Néhány nap múlva aztán becsöngetett hozzájuk az a szakállas, zömök férfi, akit egyszer már látott apjával beszélgetni. A fiút már a repül?tér is csodálattal töltötte el, sohasem hitte volna, hogy egyszer ? is gépre száll. Az úton végig izgatott volt, alig evett valamit, és ha légörvénybe kerültek, anyja kezét vagy széke karfáját szorongatta. Nem érezte jól magát. Csigalassúsággal telt az id?, hiszen egy másik földrészre tartottak. A légikisasszonytól kapott egy kirakósjátékot, azzal elfoglalta magát egy darabig. Megnyugtató mosolya volt, mint anyjának régebben. Leszállás után szakállas kísér?jük egyenesen a m?tét helyszínére vitte ?ket. A fiú alaposan megbámulta a taxisof?rt, ilyen közelr?l nem látott még feketét. Aztán a kocsi ablakából leskel?dött. Félelmetesnek t?ntek a dudáló autók, a forgalmas utcák, az érthetetlen nyelven kiabáló emberek. Ritkán szokott, de most az anyjához bújt. ?sem látszott nyugodtnak, habár korábban tett már hasonló utat.

    A kórházat Gazsi egyáltalán nem ilyennek képzelte. Pontosan olyan látványt nyújtott mint a környez? épületek, nehéz lett volna kitalálni, legalábbis ? biztosan nem tudta volna megmondani, hogy itt orvosok dolgoznak. A második emeleten szállásolták el ?ket, és ez a részleg már sokkal inkább egyezett a fiú elképzeléseivel. Miután felvették az adataikat, Gazsit bevezették a szobájába. A fiú hamar elaludt, kimerült a hosszú úttól. Másnap reggel korán ébresztették, egy fehér köpenyes ápolón? laborvizsgálatra vitte. Nem kapott enni, mint kísér?jükt? megtudta, néhány órán belül sor kerül a m?tétre. Az izgalomtól elöntötte a forróság, nem számított arra, hogy ennyire kevés ideje lesz. Azt tudta, hogy nem fog fájni, mert elaltatják, és a fájdalomtól amúgysem félt annyira, ám zavarta a gondolat, hogy felvágják az oldalát és kivesznek bel?le valamit. Anyjához még odaszaladt elbúcsúzni, majd egy ápolón? ismét magával vitte.

    Kábultan ébredt, eleinte nem érzett semmit, amint azonban a fájdalomcsillapító hatása csökkent, sajogni kezdett oldalán a seb. Anyja mellette állt és a kezét fogta. A fiú elsírta magát. Már estefelé talpra állt, és ha görnyedten is de kicsoszogott a vécére. Hamarosan az is kiderült, hogy a m?tét szöv?dmények nélkül sikerült. A visszajegyük a varratszedés napjára szólt. Útban a repül?térre megálltak, és ahogy el?re megígérték neki, a fiú kapott egy fagylaltkelyhet. Olyat választhatott, amilyet csak akart. Gazsi tejszínhabot és csokoládéöntetet is kért.

    Másnap délel?tt már ismét otthon ült testvérei között. Az egyetlen különbség az oldalán lev? heg, de az is begyógyul majd. Miközben húga faggatózott, szülei hangját hallotta a konyhából.

    – Megkaptad a pénzt? – kérdezte az apja.

    – Végül csak négyezret adtak, azt mondták, hogy rengetegen jönnek Brazíliából és lenyomják az árakat.

    – A szemét anyjukat! A dupláját ígérték. Ezek is a csórókon akarnak meggazdagodni! Na mindegy, egy darabig elleszünk ebb?l is. Utána meg majd meglátjuk. Aztán ha minden kötél szakad, ott van még a két kisebb is – bökött a nappali felé.

 

Legutóbb szerkesztette - Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.