Legyél százszor átkozott te isten,
most álnok imáid fonják nyakam.
Látod?röhögve lógok a nincsen,
s majd fel vagy leoldozom magam.
Ã?Â
Tudod sosem vágytam végtelenre,
nekem mindegy volt merre kél a nap.
Hiába fest?k hiú ecsetje,
nem látó kéz nem festhet árnyakat.
Ã?Â
Bár valami furcsa vágy visz folyton,
akár folyót ha tükrén hordalék.
S tombolva gátakat tép sorsom,
felszín a kín, mélyen mit mondanék.
Ã?Â
és itt j? a t?led kapott átok,
mert élhetnék mint mások boldogan.
Ám hajamba szél repít virágot,
de szemed vizén hajóm még hontalan.
Ã?Â
Mert lehet e felosztani vágyat,
ha hiszik g?g, s nem áldás feszít.
Tán’ költ?, kinek hajnal bont ágyat,
s éj rulettjén mindent elveszít.
Ã?Â
Mégis magam fosztogatom lelkem,
így kaphatok némi feloldozást.
Harapjam ketté b?n marta nyelvem,
váljon vérré számon e vallomás.
Ã?Â
Habár dagadt ajakkal dadogva,
mint arany vagy ólom,nehéz a szó.
Nem átok ez ha írok ragyogva,
lám reám nevet a mindenható.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Fövényi Sándor
