P. Tóth Irén : Hajlék nélkül

Ott ül a padon,

régóta már,

láttam őt reggel,

és most,

délután.

Öreg, ráncos szeme

a semmibe néz,

lelke egy cseppje

túlvilágba vész.

 

Testét takarja

kopott kabát,

gondolatai

várják a halált.

De nem akar jönni.

Évek óta vár.

Gyönyört érez

ha szenvedőket lát.

 

-Ó Uram, segíts!

Küldd a megváltást!

Most lefekszem ide,

itt könnyen megtalálsz.

Ne tévesszen meg

rajtam a kabát,

tél lakik csak benne,

társa a fagyás.

 

Kérlek, Uram, segíts!

Ne szenvedjek tovább…

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:54 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.