Lilly : Paprikás krumpli

lillys 3.

A paprikás krumpli is csak egy szó (ill. kett?). Vannak benne magas és mély magánhangzók (ezek szegények egész életükben egyedül járnak mint hangok), és van benne hagyma és krumpli, persze a korszer?bb változatban már kolbász is. Egyszer? kívülállók számára ez a szó nagyjából ugyanazt jelenti, mint ahogy minden szó.

A paprikás krumpli rendszerint kis piros zománcos lábasban lakik, de még ha el?fordul is, hogy néha nagyobb – esetleg rozsdamentes – fazékban szállásolják el – ez a tény min?ségét nem, legfeljebb kiterjedését határozza meg. (Err?l persze egyes példányok hajlamosak megfeledkezni.)

Egy rendes átlagos paprikás krumpli alázattal és beletör?déssel várja elfogyasztását (olykor talán egy kicsit befelé fordulva, nem tör?dve számottev?en elfogyasztója mibenlétével (úgy is mondhatnánk: az elfogyasztókkal kapcsolatban – a paprikás krumplik körében – újabban gerjesztett irányzatokkal), bár néha esetleg elmereng, miért is nem lett ? egy jól megtermett bélszín madeira mártással, mert ugye az utókor, meg az emlékezet….

Néha azonban mégis el?fordul, hogy egy szürke (ill. jelen esetben természetesen piros paprikás krumpli, (mivel e sorok írója írásában nem szívesen szánna szerepet az ÁNTSZ-nek), szóval egy ilyen egyszer? étket kifejez? bet?halmaz akaratán kívül, a véletlen folytán súlyos jelentéstartalommal bíró individuummá lép el? – mintegy belecsöppenve két ember életébe, s összeköt? kapocs, titkok tudója, s hordozója lesz, vagy amit legmerészebb álmaiban sem gondolt volna: jelképpé válik, s emlékké, (amit ugyan se lepréselni, sem zsebre tenni nem tanácsos, de feltétlenül (ill. feltétel nélkül) meg kell ?rizni! Ezt nevezik boldogságnak.

 

Legutóbb szerkesztette > Lilly