Lucskai Vincze : Méta nyír

Méta nyír  

 

fehér háncsingében  
a méta nyír   
szitálja még múló könnyeit  
sárgán  
s teríti ágyát  
roskadt vágyát    
kuporgó fohásznak 

 

gyolcsom cafatokban  
világa még lámpás  
zord éjszakában  
s bitangol velem
mélán az élet
ny?tt vándorbotján

 

 

barázdák mélyén károg
ötvenkét holló
ötvenkét fekete zokszó
mivé lesztek ha hasad majd az éj
a hajnalok egén
s lángoló pipacs szemetekbe nézek
mit reméltek


mencseredett világtól
mit reméltek

önmagát nemzi már
minden hitvány erasztész
elfuserált kenéz  
a holnap    
indigóban verg?d? mása  
a mának  

 

kéjelegve sziporkáznak

  

és szegve kedvemet  
iszom még  
csorba meszely borát
  

Legutóbb szerkesztette > Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...