magot vetettem
s kelt fényre rejtett ragyogás
lobbant égig láng
mint telhetetlen vágy
ha elhagyja katlanát
s megkértem egy kóbor csillagot
virrasszon
míg leemelem
az utamba botló vakablakot
és átf?zöm magamon
hogy lássam
mit rejt az odaát
épp emeli poharát
hahó
hát mégis van itt valaki
ki barázdát mar
konokul
s visszatérve majd
felismerem vonásait
mit rögök hagytak
egymásra gördülve
porhanyós sóhajba vájva
maroknyi nyom
hát leülök mellé
lehántani dac templomát
holt fohászok halmáról
lemosni lábnyomát
sziszeg? talpáról
hol járt
hogy árnyéka sem követi már
levetk?zve valahol
út porán
árokszéllel paroláz
szakadt vackán
görnyedt gondolat
vált tövisbokorrá
