SV : A szomjúhozó 1/2

Első fejezet, második rész

Alkonyati homályban ébredt. Érezte újra elgyötört teste sajgásait, maró fájdalmait, érezte a szomjúságot, az éhséget, megriadt minden zajra. Letört ágak reccsenése, új szagok terjedése borzolta érzékeit. Élt. Előmerészkedett a kotorékból, iszaptól fedett testtel felegyenesedett, szembe fordult a fenyegetéssel, kezét felemelte, ugrásra készen megfeszült. Várt.
A közeledők ügyet sem vetettek rá, elhaladtak mellette. Leengedte kezeit. Somfordált a csapat után. A csapás, amin haladtak a vízhez vezetett, a sekély vízhez. Ittak, megmártóztak. Sebzett kerek szemekkel nézte, mi történik velük. Nem ismerte a patak mély vizét, ahol eddig ő élt a hegyekben, csak sekély vizű csermelyek szolgáltak ivóhelyül.
Látta, ahogyan azok lemerülnek, meg felegyenesednek, szájukkal fújják a vizet. Egymás nyakára ugranak, rikoltozva nyomják a másikat a víz alá.
A Sebzett is lehajolt, ivott, lefetyelt, kezével hajtva szája felé a vizet, mint a szomjas macska. vatosan leguggolt ő is, sebeit hűsítette a víz. Egy csenevész állat játékosan a nyakára ugrott. Sebzett felhördült. Lerázta magáról a csimpaszkodót. Sebzett ott maradt a vízben egyedül. Kisvártatva visszavánszorgott vackába, gyenge volt, erőtlen, kiszolgáltatott. Elbújt.
Korgó gyomra ébresztette. Elindult a vacka körül, körbejárta. Ennivalót keresett. Sok olyan gyümölcsöt talált, amit eddig nem evett. Szaglászta, ha jó jeleket kapott az orrától, kezével a szájához húzta az ágat, amiről a termést leharapdálta. Erős fogaival tépte, falta a gyümölcsöt. Riadtan hagyta abba a rágást, felizzott benne az óvatosság parazsa, új szagok, új izek! Távolabb ment, kereste a megszokott illatokat, a régen ízlelt, ismert ízeket.
Morgós dühödten rontott feléje. Ez az ő területe volt, ide nem engedett be idegent. Sebzett érezte, nem tud elfutni. Látta a másik erőfölényét. sztöne azt súgta, hiába fúj, morog, hiába toppant lábaival, ez a vetélytárs nagy fenyegetés, ezzel a veszéllyel nem tud szembe szállni. Hasra vetette magát. Dermedten, mozdulatlanul feküdt. Beszívott levegője fogytán volt már, amikor újra fel mert nézni.

A völgyben, a patakparton újra szikrázott a fény. A fatörzsek tündöklő barna fényesen nyúltak a kitisztult ég felé. A fák levelein a vízcseppekben szivárványok gyúltak, ezer sugárra bontva a Nap fényét. A bokrokon apró madarak csemegézték a bogyókat, színes tollaikat kitárva reppentek, ágról ágra. Az avarra érett termések hullottak, terített asztalként kínálták az élelmet az állatoknak. A víz csobogása betöltötte muzsikájával a völgyet, zenei ellenpontként egy-egy ágreccsenés, egy-egy görgetegzúdulás hallatszott. A másik oldalon feketéllett a hegyoldal. Éles kontúrokkal a hatalmas fák elüszkösödött törzsei páráztak. Hamarabb esett, majd elállt az eső. A zápor megtisztította a levegőt a koromtól, füsttől, lélegzethez juttatva a túloldalon maradt fuldoklókat is. Sebzettben megszólalt a hazahívó vér. Bemászott a patak vizébe, szemeit a túlpartra függesztette. Elindult vissza, oda, ahonnan érkezett. Lépdelt az egyre mélyülő vízben. Elmerült, kapálódzott, visszamászott az innensőpartra. Hamarosan megint nekiindult, kapálózott, fuldoklott. Nem tudott átjutni a mély vízen. Lekuporodott a meder szélén, vágyakozó szemeit a túloldalra szegezte. Várt. Várta társai érkezését. Vágyta elhagyott anyja testének melegét, leheletének simogatását. Várt. Várakozott a végtelen hosszú napokon és éjjeleken át. Szinte alig mozdult. Hiába ült ott mozdulatlanul, reménykedve, nem jött senki utána a túloldalról.
A vízben lábatlanok, és négylábúak úsztak. A négylábúak visítva, prüszkölve örültek egymásnak, otthon voltak a vízben. Biztonsággal mozogtak a földön is, leveleket, faágakat rágcsáltak, a kidőlt vékonyabb fákat húzták-vonták magukkal a vízbe. Várat építettek maguknak. Sebzett figyelmét nem keltette fel a vízben élők látványa, általuk nem érezte fenyegetve magát. A túlsópartot nézte kitartóan, epekedve.
Figyelőhelyéről az éhség mardosása vitte el. Nem indult a vacka körül élelmet keresni, nem engedte ösztöne, hiszen Morgós megvívta harcát a területért, Sebzettet kiszorította onnan. Ágy ő elindult felfelé a víz mentén. Menet közben lábatlanokért hajolt le a földhöz, szájába tömte a véletlen talált csigákat, rovarokat, megroppantotta fogaival, lenyelte. Ment, haladt a forrás felé. Már érezte a patak vizének gyorsabb ritmusát, ezért ő is gyorsabban futott. Ismerősen hangzott a vízcsobbanás a köveken, a vízbe dőlt fatörzseken, Sebzett mind otthonosabban érezte magát. Hamarosan a párás levegő már nehezen adott elég szuszt a szaladáshoz, lassított. Talpán a sebek felszakadtak a kövessé vált talajon. Leült egy nagy kőre, felemelte a lábát, tisztogatta a nyálával a sérüléseit. Később búvóhelyet keresett, a ritkás fák, nagy kövek, a magasra nőtt fű között. Orrát feltartva szimatolta a levegőt, forgatta a fejét, honnan, merről érkezhet a hegy üregeinek esti sóhaja. Egész testét megcsapta a barlang lehelete. Sajgó sebeit feledve futott felé, a biztonságba.
Morgós elállta az útját, négy lábon szaladt Sebzett felé, majd két lábra emelkedett, fenyegetően hörgött, prüszkölt. Sebzett megtorpant, erősen szemébe nézett a nálánál háromszor nagyobb négylábúnak, szőreit borzolta, ám fejletlen testén kevés volt, amit többnek mutathatott volna. Négy végtagjára ereszkedett, sietve, kapkodva mind a négyet, megpróbált elosonni Morgós mellett. Sikeresen kikerülte a medvét. A bokrok között hason csúszva elérte a hegy résnyire nyitott száját.
Úgy csúszott le a nyílásba, mint a lábatlan eledel hamarább az ő torkába. Kúszott beljebb, és beljebb, hívta a melység, hívta a csend bizonyossága, itt nincs veszély. sszekuporodott, fejét lábaihoz nyomta, karjaival átölelte térdeit. Egy pillanat alatt elaludt.
A barlangban nem volt más élet Sebzetten kívül. Ide már nem hatolt be az éltető napsugár, ide már nem jutott be az éltető víz, csak a kövek, cseppkövek híztak a hegygyomrában. Sebzett úgy aludt, mint egy gyermek, aki anyja ölén végre megpihen.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria