Rozmaring Péter : Az Internista

Legkedvesebb barátom esküvőjén, amikor az angyalok lába megérinti a földet, az emberek az ég felé lebegnek, a felhővé puhult padsorokból ámulunk a mennyei pompán. Láng nélküli hideg tűz tisztítja meg lelkünket a pillanat örömére, s hajdan élt szentek ülnek közénk csendesen. A siető akarat tévesztő keze bús nótát húz fülünkbe és a temetésre szánt harmónia végleg elszakítja áhítatom fehér selyemszálát. A csukott szemem mögötti sötét fáradság nyitva felejti bensőm rozsdás vaskapuját, amely az ünnep perce, és az ezer hétköznap végtelensége közt megrekedt. Alvó gyermekek közt suhanó édesanyák óvatosságával lelkem lélegezni kezd, beszívva mások világainak teremető csóváit. Zajló folyók mederig jeges áradata nyom a kavics karcos aljzatra, kínzón szabdalva kihűlő testemet. Kő alatt sarjadt sárgán torz növény keservével mászom ki a légre, menekülök, mint a hamisan vádolt hűtlen, ki elhagyni kényszerült igaz szerelmét. Két kezem tárva, arcom a nap felé fordítom, szárnyatlan repüléssel indulok a fény felé.
Mennyire képmutató is voltam valamikor! Mint egy gyermek, aki ünneplőjét szakította, s most szégyellős csorba mosollyal settenkedik el. Bánt az is, hogy mennyire belefásultam már lázadni a lelkiismeretlenek gyalázkodásai és a talizmános gyógyítók ellen. Álmaim vértől csúszósak, belőlem eredendően pogányok, nincs aki megértene! Bűneim nem törli el sem a megbánás, sem a szeretet elfogadása. Úgy teszem majd lábam a legyőzött világra, hogy annak szemére már a halál húzott sötét hályogot. S jómagam tébolyult jókedvvel táncolok majd az elhunyt koporsóján, utolsó sírásóként, ki már csak magát temetheti el.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Rozmaring Péter 17 Írás
Hah!Tudjátok, sok mindennek gondolom magam, és talán ti is gondoltok rólam egy, s mást, de a való egyszerű, ha jól nézed, és miazmákos, ha hétköznapi szemmel.