Verő László : Rameszetter Pipi történetei 1

Karrier

Ramaszetter Pipi félig lerágott egy cső kukoricát, és szemenként korrigálta az írást. Pipi ugyanis föltaláló volt. Az ő nevéhez fűződik a rotációs Braille írás forradalmian új megoldása. Nevét imába foglalták a siketek és gyengénlátók nemzetközi szövetségei.

A jelzett kukoricacsövön, az alábbi opuszt vetette csőre:

 

Fiatal lánykorában Hermelin Matild médiasztárnak készült. Ennek érdekében minden pénzét a tatoo- és piercing-szalonokban költötte el, ami maradt, meg a szoláriumra ment el. Tizenhat éves korára, megfelelt az uralkodó trendnek, lilás-fekete bőrén, decens sárkányok okádták a tüzet, a szeriőz nikkel leffentyűkre. Miután meggyőződött, hogy alaposan fölkészült a nagybetűs Életre, addig járta az utcákat, míg csak nem találkozott az egyik kulturális csatorna laza csávójával, akinek a feladatát hiba nélkül teljesítette. Jelesül azt, hogy a kamera előtt, a stáb kocsijában, ügyesen levette a trikóját. A laza csávó megdicsérte, miközben hanyag mozdulatokkal pöckölte Matild bimbaján a harangjátékot.

Ezután már semmi sem állt fényes karrierjének az útjában. Több szopató só állandó szereplőjeként, egyre nagyobb népszerűségre tett szert, egészen odáig, hogy a Kukucska a likon jelzett népszerű bulvármagazin címlapjára került. Százezres tömegek kukucskálták legott Matild művésznő likát.

Innen — fájdalom — csak egy lépésre volt a bukás. Óvodai kolleginája egycsapásra háttérbe szorította népszerűségét. Rotter Kredenc, ugyanis attrakciójával minden figyelmet magára vont. Tudni kell, hogy a szende Kredenc a család régi házi plasztikusával, a köldöke fölé, egy harmadik mellet operáltatott magának. Ezzel tarolt.

A kis Matild szégyenében visszavonult és mély depresszióba esett. Időnként még föltűnik egy-egy csatornán — persze fő műsoridőn kívül — amikor is Csernus tanár úr próbál meg lelket verni belé.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:13 :: Adminguru
Szerző Verő László 87 Írás
1986-ban alapítottam meg a Héttorony Könyvkiadót, mely élt tíz évet, és több mint száz kiadott kötet maradt utána. Béke poraira. Most - e kor igényeinek megfelelően - itt, a világhálón halásszuk a jó írásokat, remélhetőleg szerzőink, és olvasóink örömére. *** Született 1954. április 12. Budapest Elhunyt 2007. május 24. (53 évesen) Budapest