Bocsássa, ó, meg, Cizellácska drága,
ha néha-néha mellőzöm magát.
Képzelje el csak, kedvesem, a fát.
Piciny virága van, meg vastag ága.
Na, most egy cseppet értelmezze át,
vonatkoztassa egy kicsit magára,
és értse már meg, végre-valahára:
kell, kisvirág, a vastag ág alád.
Másik hangra szerelve át a rímet
(ez a szokás, Cizella drága), íme,
tessék, kisasszony, vedd e tercinákat,
levezetendő ezt a szösszenettet,
s ha vaskosabbat írnék majd helyetted,
fákat képzelj el, sűrülombu fákat.