Szavaim holdak.
Gonosz, félarcú bolondok.
Tükrödet vágyják, s a szimmetriát.
Így lesz egész
a lényeink közt folyó párbeszéd.
Látod?
Látod?
Hangjaid gyűrűbe vonnak.
A hatodik bolygó vagyok.
És az utolsó három.
Vénuszom, Földem, Csillagikrem,
vigyázz!
Pokolban, jégben, fekete fényben
morzsolódom az ürességben;
kristályrácsokba feszülve
mindenem külön.
Ők jönnek-mennek a semmiben.
Gyökerek, szálak, törvények, szabályok mindenütt.
Tudom.
Se víz alatt, se ég fölött a világ.
Átkozott képzelet, hát lázad,
de emberi nyelvre nem fordítható.
Légy üdvöz, Ég-ország,
s én bolygóm kinn a lebegésben!
Csak hívj, és rúgj a földre,
és hívj újra, és rúgj megint,
míg nem török,
és azt nem mondom,
nem vagyunk azonosak
az álmainkkal!
Szavaim holdak.
Gonosz, bolygótlan akarnok mind.
