Hogyha egy kissé molett, vagy túlsúlyos ember a változatosság kedvéért egy hihetetlenül extravagáns, és szexi hölggyel sétálgat valamelyik nyilvános utcán az emberek többsége szinte máris sóvárogva, vagy legalább is irigykedve kezdi el bámulni, miközben el nem mulasztaná föltenni saját magának a megkerülhetetlen kérdést: „Vajon egy ekkora hájpacni hogyan kaphatott meg magának egy ilyen csúcs szuper bobázót?!” – Számos közismert ember példája bizonyítja ezt.
Péter – ne is tagadjuk -, jócskán molett volt. Kapóra is jött neki a betegszabadság, amit szinte sohasem vett ki, mert mivel egyedülálló hírében állott szinte minden munkatársa előnyösen használta ki azt, hogy ünnepek, vagy hosszabb hétvégék alkalmával lelkes, önzetlenül segítőkész kollegájuk átvállalja a munka nehezét. Kicsit hasonlított Bud Spencerhez. Csak ő majdnem minden harmadik-negyedik napot követően megborotválkozott, mert roppant szúrni kezdte a borosta. Munkatársnői valósággal nem hittek a szemüknek, mikor az egyszerű, átlagos ,,szürke egér uniformisát” amiben mindig is munkába járt lecserélte divatos zakóra, és kicsit minőségibb, markáns darabokra. Nem hivalkodást szimbolizálóan, de stílusosan. Amennyire váratlan, és zavarba ejtő volt ez a fajta kisebb átalakulás Péter is kezdte azonnal felfedezni, hogy más lett a hangnem vele szemben, és másként kezdtek el vele viselkedni munkatársai. Mintha ő is egy olyan ember lett volna, aki már megjelenésével hegyeket mozgathat meg a helyükből, vagy éppen fontos, lényeges, és aktuális társadalmi változások hírnöke lehet.
Úgy ám! A kolleganők szinte naponta vadonatúj kosztümökben, és csinosabbnál csinosabb, kicsit provokatívabb szoknyás ruhakölteményekben mentek munkahelyükre, hogy Péter – ha csak végigszáguldott villámsebes úthengerként az irodák közti folyosókon -, minden esetben felfigyelhessen rájuk, és villogó, szabályos, lézeres fogfehérítésen átesett mosolyukra.
– Helló szépfiú! – búgott sejtelmesen, ravaszkás mosolyát villogtatva az egyik szőke hajú, legalább kétméteres cicababa a fülébe, miközben kedvesen lehajolt hozzá, és mintha éppen egy divatshowban szerepelne megpuszilta ügyelve rá, hogy kellően vörös rúzsa nyomot hagyjon a másik pufók arcán.
Aztán egy másik barna hajú amazon szemelte ki meghódítható célpontként magának. Ő már egy szinttel tovább is ment, mint lelkes, és túlfűtött kolleganője, mert névjegykártyáját gyöngéden Péter nadrágjába süllyesztette – ezzel nem kis pirulást, és meglepetést okozva hősünknek -, és romantikusan elsuttogta neki, hogy nem is tudja miről marad le, ha nem próbálja ki mi mindenre képes az ágyban!
Péter már zsenge gyermekkorában elhatározta mi lesz a hivatása. A legtöbb gyerek ilyenkor vigyorog, mint a vadalma, és kijelenti, hogy: tűzoltó, rendőr, vagy szuperhős akar lenni. Péter ezzel ellentétben író, költő szeretett volna lenni.
Amikor először lépett a Kálvin-téri Szabó Ervin könyvtárba nem a gyerekrészleg érdekelte elsőként, hanem a felnőtt részlegen található kaland, és ifjúsági regények, melyek a felső szinteken kaptak helyet. A legnagyobb kínszenvedést minden esetben a tornaóra jelentette számára. Ilyenkor hevesen dübörögni kezdett a szíve, és egy-egy izzasztó foglalkozás után úgy érezte magát, hogy menten összesik ott, ahol éppen van. tanulmányi átlagát tekintve főként a humán tantárgyakban szeretett szorgalmasan, és kreatívan szerepelni az órákon.
Mindenkor neki jutott a megtisztelő feladat, hogy idős nagymamáját minden szombaton kora reggel meglátogassa. Tehát ha pusztító hóviharok jeleztek túlvilági állapotokat, vagy éppen a sárban elakadó csuklós busz miatt nem lehetett közlekedni egy-egy kertes házas utcában Péternek minden esetben ki volt adva a feladat: a nagymamát mindenképpen meg kell látogatnia!
Tizennyolc éves korában gondolt először arra, hogy milyen lehet, ha valaki önmagáért szereti. Valósággal menten belehabarodott gimnazista osztálytársnőjébe, és szeretett arról fantáziálni, hogy együtt mennek fagyizni, vagy moziba, és szavak nélkül is egymás kinyitott lelkébe láthatnak. Sohasem tudhatta meg, hogy vajon osztálytársnője egyáltalán észrevette-e őt. Az érettségi banketten jócskán felöntött a garatra, és többi barátnőjével együtt olyan spiccesen részegek lettek, mint a kis csacsik Pétert kivéve, akinek apai nagyapja alkoholista volt.
Péter sohasem tudta igazán mivel is hívhatná fel magára a hölgyek figyelmét. A fiatal hölgy – főként az osztálybalhézós, és vagány barátnőivel mutatkozott -, a legszívesebben.
Mind a négy lány szinte az összes vagány buliban, balhéban benne volt, és menő dolognak számított, ha bárkit is a tagjaik közé fogadtak. Minden osztálykiránduláson ők vitték a pálmát, ami a bohém, zajos, diszkós éjszakai életet illette. Péter nagyon szerette volna, ha barátként befogadják maguk közé, és elfogadják olyannak, amilyen. De rendszerint mindebből csupán csak annyira futotta, hogy Péter volt a lelkes szolgáló, akit mindig elküldtek, hogy hozzon rántott húsos szendvicset az iskolai büféből, vagy csinálja meg szolgálatkészen a házi feladatukat, és fokozottan ügyeljen rá, hogy a dolgozatokban ne azonos hibák legyenek, hogy osztálytársai sikeresen verhessék át a tanárokat.
Így történt, hogy Péter megható, kissé ömlengő szerelmes verseket kezdett írni az álomszép osztálytársának, ám ezeket a verseket rendszerint sohasem mutatta meg.
A legtöbben, amikor osztálykirándulásra ment az adott osztály a legtöbb fiú valósággal majd megpukkadt a sárga irigységtől, hogy a szerencsétlennek kikiáltott Péter a legtöbb lány közé ültették a busz hátsó soraiba, ahova általában a hősszerelmesek szoktak helyet foglalni. Péter sokszor érezhette magát az osztályközösségen belül ultra lúzernek, bénának, idiótának, vagy egész egyszerűen csak szánalmas alaknak, mert a legtöbb lány rejtjeles kis célozgatásokkal kommunikált vele. Tehát, ha mondjuk az egyik egzotikus virágszál lány feltűnően kacsintgatni kezdett, az még nem feltétlenül jelentette, hogy Péter bármikor megnyerhetett volna egy győzelemre álló csatát. S minthogy Trója városa is egyetlen álomgyönyörűséges hölgy akaratán bukott el, s vált rommá a legtöbb esetben itt is csupán hiú ábrándok, romantikus illúziók kergetéséről lehetett csupán szó.
– Nézzétek csak, hogy alszik? Milyen cuki, és mégis mennyire komoly! – hajolt közelebb hozzá egy rövidre vágott, szalmaláng-hajú szépség, akinek feltűnően gyémánt-kék szemei babonázni, és pusztítani is képesek voltak szinte bármikor. – Mit szólnátok csajok, ha befognám az orrát a Robinak, hogy teszteljük meddig bírja levegő nélkül?!
A többi lány inkább egymással, és csip-csup bagatell dolgaival foglalkozott; őszintén szólva a legtöbben igenis megpróbálták elfogadni, és szeretni Péter különösségét; azt, hogy sorrendbe, katonás vigyázzba állította minden becsöngetés alkalmával az iskolatáskákat, vagy hogy a tornaöltözőben minden ruhát Összehajtogatott a ruha tulajdonosával szemben, aki csak a sarokba hajította a szennyest.
Mivel Péter kicsit mindig is magányos farkasnak számított, még egy adott közösségen belül is, és ez előbb-utóbb szemet szúrt szinte mindenkinek kitalálta, hogy mégiscsak joga lenne hozzá, hogy szabadnak, és jól érezhesse magát, mint bárki más.
Osztályfőnöke leginkább egy olyan áspiskígyóhoz lehetett hasonlítani, aki – bár kétségtelen, hogy szívélyes kedveskedéssel, önzetlen közvetlenséggel rendelkezik -, ám abban a pillanatban, hogy egy játszma részeseként ő áll nyerésre rögvest megváltozik egész addigi szívélyes, ás bűbájos tulajdonságainak teljes berendezkedése. Valósággal ki nem állhatta, hogy mint egy ápolónő, vagy éppen állatgondozó kínzó kötelességének érezte, hogy Péterről gondoskodjon, és minden aprócska lépését figyelemmel kísérje.
A lányok izgatottan sustorogni, suttogni kezdtek egymás között, mert – páran a balhésabbak, és konfliktust kedvelők közül -, úgy döntöttek, hogy egy-két éjszakára áthívják magukhoz a fiúkat is, hogy kielégíthessék szexszel kapcsolatos tévhiteiket, és kíváncsiságukat. Úgy tűnt, hogy szinte már az egész osztályban mindenki értesült róla, egyedül csak Péter nem, akit viszont úgy látszott meghagytak ártatlan, gyermeki naivitásában. Mindenkinek meggyőződése lett, hogy egy kissé idióta, bolondos nagy gyerek úgy sem tudhatja mi fán terem a testi kapcsolatok maradéktalan gyönyöre, így egyelőre békén is hagyták.
Ám éppen az a hölgyemény, akinek butuska, szerelmes versikéit firkálta egyik éjjel, amikor a legtöbb fiú szabályosan úgy kiütötte, és tajték részegre vedelte magát a vodkanaranccsal, hogy még legmeghittebb álmaikban is beszéltek saját magukkal a talpraesett, és őzikeszemű lány óvatosan benyitott Péter precíz, és makulátlanul rendezett szobájába, és mivel nagy volt a hőség egy szál bugyiban, és fehér trikóban bebújt mellé az ágyba, és elaludt vele. Különösebben az sem zavarta, hogy Péter jelentős testét – már kamaszkora kezdete óta gorillaszerű, fekete szőrök borították. Egyesek azt beszélték, hogy még a háta teteje is tele van ezekkel a gusztustalan, ragadós szőrmepamacsokkal, melyek a nagy nyári melegekben kiadósan áraszthatták magukból a nem túl kellemes testszagokat.
Ám az ifjú hölgy így se bánta. Ahogy befordult Péter enyhén szuszogó arca felé kellemesen érezte, hogy veszi ritmusra fel-le a másik a levegőt, és hogy hogyan ver nagy, mackós, érző szíve. Mintha egy olyan törékeny, angyali lénnyé vált volna önmaga is, aki biztonságot, és védelmet keresett a hazug, felszínes világ elől. Az éjszaka hátralévő részében nem egy vagány, magabiztos, és talpraesett tinédzserkorú lány volt, aki mindenáron elakarta veszíteni féltve őrzött szüzességét, – sokkal inkább már egy érett gondolkodású, igazi nő, aki megértette, elfogadta a tényt, hogy a szex csupán fizikai ösztönök harca, ami igazán fontos az őszinte, és igaz érzelmek maradéktalan megélése.
Másnap aztán lett nagy felhördülés. Abban a percben, hogy az osztályfőnök reggel kinyitotta csipás szemeit, valamelyik spicliskedő lány elkotyogta neki, hogy Gabi az egész éjszakát Péter szobájában töltötte, és mikor reggel távozott onnét csupán csak bugyi, és egy trikó volt rajta. Nem is kellett több az osztályfőnöknek. Úgy leteremtette a porul járt Gabit, és Pétert is vegyesen, majd egyenként, hogy nem győztek magyarázkodni a számára, hogy nem szexeltek, csupán csak együtt aludtak.
– Ezt mégis hogy képzeltétek??? – fortyant fel minden egyes alkalommal, amikor csak meghallotta, hogy kettejük között nem történt semmi.
– Tanárnő kérem… ha esetleg lehetőségek adna számomra, hogy elmagyarázzam a dolgokat szívesen megtenném… – szólt közbe Gabi, mert úgy érezte szíve mélyén, hogy igazságtalanság érte őket.
A vérben forgó szemekkel diákjára meredő osztályfőnök most legszívesebben azonnal felpofozta volna a meggondolatlan lányt. Ehelyett ökölbe szorított kézzel próbálta visszafojtani feltörni kész indulatait.
– Én úgy látom kedves Gabriella, hogy te gyanúsan sántikálsz valamiben! Nekem nyugodtan bevallhatjátok az igazat! Kíváncsiak voltatok egymásra, és te voltál az, aki belopózott a Péterék bungalójába. Így történt?!
– Tanárnő kérem! Ez nem igaz! – kihúzta magát, és ebben a percben úgy meredt farkas szemezve az osztályfőnökre, mint aki zokszó nélkül ott helyben felnyársalná az elátkozott boszorkát. – Én csak bementem Péterhez, mert azt beszélték sokan, hogy gyakorta vannak rossz álmai, és megpróbáltam megnyugtatni! Csupán csak ennyi történt!
A felbőszült osztályfőnök előbb az egyikre nézett komolyan, szikrázva, majd vissza mentig a másikra.
– Most halljuk Petikét! Peti? Neked mi a véleményed?
– Tanárnő… A Gabinak igaza van! Ne tessék őt megbüntetni… én tehetek mindenről… az én hibám… – hadarta idegességében.
– Hát az biztos, hogy mindketten jó nagy pácba kerültetek! Mit mondjak majd a szüleiteknek? Mi?! – látszott egyre ingerültebb, és nem sok hiányzott, hogy valami őrültségre szánja el magát.
– Ha szabadna egy megoldással élnem!
– Megengedtem, hogy beszélj?! Mi?! – förmedt a kamasz lányra.
– Bocsánat… én csak segíteni akartam!
– Ha már ennyire okoska vagy te buta lány, akkor hadd halljam! Mit akartál mondani?
– Az jutott eszembe, hogy ne tessék szólni egyelőre a szüleinknek! Peti fél az apukájától, és ha megtudná, hogy valójában mi történt akkor egészen biztosan szegény Peti inná meg a levét! Majd egy alkalmasabb pillanatban tessék szólni! Legyen mondjuk az érettségink után! – annyira meggyőző, karakán, és határozottan frappáns volt ez a kis kijelentés, hogy az osztályfőnök szó szerint köpni, nyelni sem tudott utána. Beletelt jó fél órába mire ismét rendesen képes volt gondolatait összerendezni.
– Hogy te milyen szellemes vagy kedves Gabriella! Látom neked külön büntetésre is szükséged lesz, hogy kicsit megemberelhesd magad! Ha visszamentünk az iskolába máris munkába állhatsz, mint vécétisztító segéd! És nekem aztán ragyogjanak az iskolai vécék, mert ha a fülembe jut, hogy nem jól végzet a munkád esetleg még az érettségi vizsgádat is visszavonhatom, ha nekem úgy tetszik! – vizenyős, élénk kék szeme negédes bosszútól villogott.
– Most hogy végre sikeresen tisztáztuk a feltételeket elvárom, hogy ezentúl rendesen viselkedjetek! Mindketten visszamehettek osztálytársaitokhoz!
Péter és Gabi mindketten visszamentek osztálytársaik társaságához, akik már köröm rágva tűkön ültek, hogy vajon mikkel fenyegethette meg a galád osztályfőnök kettejüket? S bár tiltva lett, hogy Gabi valaha is Péter szobájába léphessen – legalább is osztálykirándulások alkalmával -, Gabi továbbra is találkozgatott Péterrel, és szoros barátságuk felnőtt korukban is megmaradt.
