Körbefalaz a fájdalom. Vakolni próbálok.
Köporos arcomra kiül a (sa)létrom.
Vegyes az érzés, tégla és vályog.
Csak az üresség a közvetlen szomszédom.
Tapéta-emlékek málnak le rólam,
felvizesedett szívfal lüktet még némán.
Már a ráncokban pangó izzadság is sótlan,
befolyik hunyorgó szemem hasadékán.
Csak így tudok sírni. Kiapadt a forrás.
Kutat fúrni magamba már nem fogok.
A családi egyenletben nincs (meg)osztás,
én is inkább magamban számolok.
Nincsenek ünnepek, sem évfordulók,
nincs anya, és nincs kikötő a partodon.
Tudod, a némák közt is vannak árulók,
a szád is egy betömött rés az arcodon.
