Ebergényi Németh Magda : Álmatlan éjszakák

 

Az utolsó utáni pillanatban, amikor a gyönyör még egy végs? ölelést tesz, megjelent szeme el?tt az asszony képe. Az arcán ott bujkált az a titokzatos mosoly, ami azt jelentette: megbocsájtok. Ádám szemér?l lehullt a ködfátyol, örült az éj sötétjének. Zavartan elfordult, nem nézett vissza Kittyre. Csendben feküdtek az ágy két oldalán. Sokáig hallgatta még sebesen verg?d? szívét. Amikor az ágy túloldalán a lágy sóhajok ritmusos légvétellé er?södtek, halkan kiment a szobából. A teraszon gúnyosan mosolygott rá a Hold, s mint cigaretta-parázs világított a nedves f?ben sok szentjánosbogár. Szájíze megkeseredett. A csillagok közt Lilla arcát kereste, de az álom már elt?nt a látomás megsz?nt. Kereste a percben a pillanatot, ami volt. Vajon miért van az, hogy akiért n?k rajonganak, megigézve csak egy asszony rabja? Hol kezd?dik, és miként rögzül az a szál, amit szerelemnek neveznek? Nem, ez több annál, ez már megszállottság!

Az egyik egyetemi bálon látta meg el?ször a lányt. Pontosan emlékszik földig ér?, f?zöld ruhájára és felt?zött, hamvas ragyogású hajára. Kimérten táncolt a magas, er?teljes férfival. Kiváltak a tömegb?l a mértéktartással, nem vegyültek az összekapaszkodók táborába. Érezni lehetett, hogy ez a fejedelmi tartás nem egy felvett póz. Rögtön felfigyelt az asszonyra, hiába vették körül tucatn?cskék. A barátai kinevették, fél?s Ámornak becézték, ? mégis azt szerette, ha a vadat maga ejtheti el! Nem napokra, hetekre, hanem hosszú távra, akár egy életre. Ha az ember magából indul ki, sokszor csalódik, hiszen a sors tükörként torzat alkotott. Ádám a n?ben a tisztaságot kereste, a nagy kitárulkozást elítélte. Talált hát bajt b?ven a sok szeret?ben. De most, most nem tévedhet!

Hirtelen mozdulattal a táncoló pár mögé került, szeme pontosan a férfi szemébe talált és határozott f?hajtással, ahogy a régi filmekben szokás, lekérte a lányt. Amikor Lilla tekintetében az ? alakja visszatükröz?dött, tudta, hogy a jogos kincsét más birtokolja! A n? dereka úgy simult a tenyerébe, mintha ott lenne a helye örökre. Ádám magába szívta a lényét. Szabályos, mértanilag kimért arcát, és irigyelte a Teremt?t, amiért létrehozott egy ilyen alkotást. Nem szólt, csak itta a szépség mámorát. Az egész életét meghatározta ez a tánc. Ahogyan combjaik összeértek, halvány pír futott végig a szépségen.

Bánatosan kísérte helyére a lányt, úgy érezte, hogy a zene némultával ?t is meglopták. Annyit tudott csak, hogy Lillának hívják, mert a nagy moraj elnyomta halk szavát. Felszegett, büszke tekintete t?rként fúródott a másik férfi szemébe s egy bólintással jelezte, harcuk itt nem ér véget. Az a másik sejtette is a kihívást, ideges, kapkodó mozdulatai elárulták.

Ádám asztaltársasága már alaposan elázott a torkukon leengedett alkoholtól, ami így télvíz idején jól és hatásosan védte a kiszáradt gégét. Az egyik lány gúnyosan hunyorgott rá és elnyújtott hangon kérdezte: "Na, mi van, megállt a szemed a dékán feleségén?"

Bénultan nézett vissza a kérdez?re. A kikosarazottak modorát ismerte, de nem is a lány hangneme volt az, ami megdöbbentette. "A dékán felesége!" – ez motoszkált a fejében.

Ez a birtokos-szerkezet kísérte albérletéig. Ez a mondat lüktetett lehunyt szemhéja alatt. Ez a kötöttség ébresztette a nyomasztó éjszaka után!

Szerelmes lett. Annyi kaland, gyerekes rajongás után nem így remélte. Tiltott gyümölcsöt élvezget.

Ahogyan a kígyónak Éva, ? sem tudott ellenállni. Nem is akart ellenállni. Ennek a gyümölcsnek az ízével be akart telni.

Felocsúdott. Csendes borzongással érezte testén a hideg holdsugarat. Látta az átbolyongott éjszakákat, az elveszített barátokat. Látta a kelepcét, melybe maga szaladt, a meg nem bánt, lopott boldogságot. Szép volt, kínzóan szép.

Mindig az igazságot kereste, az egyenes utat hirdette. Jött egy asszony, aki miatt az elveit dobta el. Többé nem tudott tiszta szívvel nézni a vetélytársa szemébe. Mégis, ha Lilla a tekintetét ráemelte, kész volt pokolra menni. Hosszú évek teltek így el. A kötelék nem lazult, az érzések mélyültek. Mint koldus, aki alamizsnáért nyújtja kezét, úgy kapaszkodott a kedvesbe, amaz mégis kimondta az ítéletet!

Szelíden küldte el, mély szerelemmel. Ádám abban a korban volt, amikor már illett megállapodni, családot alapítani. Férjének tett ígéretét Lilla nem akarta megmásítani. Csaba majd húsz évvel volt id?sebb a nejénél, megrendült egészsége is odafigyelést kívánt már.

Az ember feln?ttként is lehet vak, éretten is lehet tapasztalatlan. Ádám is azt hitte, hogy a gyötrelme csillapodik, ha az útjába kerül? els? n?t feleségül kéri! S ugyan, melyik n?nek nem kelti fel az érdekl?dését egy okos, vonzó, ráadásul módos férfi…?

 

Sajnálta Kittyt. Szegényke, a testét, lelkét adja ebbe a kapcsolatba, ? meg csak azt a másik asszonyt öleli s hívja.

Nap, nap után nehéz a másik szemébe nézni, becéz?, hazug szavakat suttogni. Biztosan várja még Kittyt is valaki, aki az érzéseit viszonozni tudja. Gondolt már arra is, hogy csendben elt?nik.

A hajnal már kis rést nyitott az ég boltozatján és Ádám zsibbadtan, kiszáradt torokkal fontolgatta a jöv?t. Egy hete kapta a hírt, hogy Lilla megözvegyült.

Ezek az álmatlan éjszakák ösztönözték és visszahúzták.

A kibomló fényben hirtelen térítette észre a bölcs?ben élesen felcsendül? gyermeksírás. ?meg most már a világért sem adná a fia hangját…

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 10:15 :: Adminguru
Szerző Ebergényi Németh Magda 15 Írás
ÁÃ?llok a létra középső fokán. Mellettem a Társam, mögöttem két fokkal Lányaim. Nem siránkozom rosszkor megszületett mivoltomon. Idáig tiszta még a lapom. Gerincesnek születtem, s arra vigyázok, hogy tartásom egyenes maradjon. Anatómiát tanultam, de jobban szeretem az ÀžembertantÀ?. Ha érzelmeimmel gondolatokat váltok másból ki - megéri. Tisztelem a gyermek őszinteségét, az idős tapasztalatát, s aÀ? középutasÀ? igazát. Egyezséget akarok, mert magam is ellentmondás vagyok! A külsőségekre mai világunkban - rossz megfontolásból? - keveset adok. Az ember szépsége lelkében rejlik, azt kell megkeresniÀ¦