Bihari Csilla Rózália : November elseje

Nyomtatás

Sἱrontúli szél simogat,

Lágyan járja át a lelket,

És a múltbéli fuvallat

Kedves emlékfilmet perget.

A filmbéli hős szereplők

Ma már régen megpihentek,

Búcsú nélkül leáldoztak,

Talán jobb világot leltek.

Hátrahagyott társaiknak

Szἱve ma is vérzőn remeg,

A fájdalmas gyász könnyei

Megtöltik lassan a szemet.

A láthatár sziporkázik

Sűrű viaszfüstbe zárva,

És ezer pislákban csillog

Messzi,letünt idők álma.

A légkörben millió arc

Döbbenete feszül, lebeg,

És a ködös, hideg égből

Gyászfátyolos eső ered.

Csönd lesz úrrá a temetőn,

Hazatért már minden élő,

Csak egy anyóka nem tágἱt,

S egy szál gyertyája oly fénylő.

Már harminc év özvegységét

Zokogja fájón, megtörten,

S harminc évi olvadt viasz

Dagadt lent, mélyen a földben.

Szerelméből nem maradt más

Csak az ápolt, szép sἱr helye,

Örök hűsége e földhöz,

S gyászos, magányos élete.

Gondolatai lezárják

Könnymosta, merengő szemét,

És a viasszagú földre

Lehajtja kérőn a fejét.

A sötét, zord temetőben

Csak egy gyertya lángja lobbant,

És a sἱrra borult hű szἱv

Utolsó halandót dobbant.

A viaszfüst szárnyra kapott,

A menyország felé röpült,

S nemsokára két hű lélek

Újra egymás ölén örült.