Király Attila : Fény lettem

Fény lettem. Szélben táncoló.
Ím, bolyongok a sötétségben,
engem gyászolók gondosan betakaró
árnyéka is rám vetődik.
Testemet egyre könnyebbnek érzem,
velem most valami új kezdődik.

 

Fény lettem. Égbe vezető lépcsők
temető csendjében alig pislákoló,

         itt nem egyértelmű… mert most úgy jön ki a gondolat, hogy a lépcsők az alig pislákolók…

de erőm nagyobbik részét neked ajándékozva
szíved mélyén örökmécsesként fellángoló.
S míg te alattam keresgéled

         ez az alattad… hát… tudom, tudom… de inkább… esetleg a „földön”…

közös emlékeink szétszórt szavát,
én már feletted terelgetem a csillagok égi hadát.

– nem kell az a már – ez a már nélkül is egyértelmű…a vers „adja magát”

 

Fény lettem. Nem messzire távozó,
Mennybolt szélén letáborozó.
Mindenki által szeretve,
és akik engem keresve
felnéznek az égre,
könnyként szökök az emberek szemébe.

– akik keresve – akkor minek az emberek szemébe, hisz ők az akik…
”könnyként szökök a szemükbe”

————————————–

Szembejönnek, mit jönnek, rohannak a toldalékrímek…és jaj, de nagyon nem szépek L

Táncoló – betakaró –

Vetődik – kezdődik

Pislákoló – fellángoló

Szavát – hadát

Távozó – letáborozó

Szeretve – keresve

 

…na ezeket kellene egy kicsit át gondolni… Mert így nem simul, hanem roppan. Miért i ragaszkodsz ehhez a sorvégi „rímekhez”? Miután nem mindenhol „játszol velük”… „rejtsd el” ezeket a szavakat… hol végleg, hol pedig a versbe itt-ott „rátalálva”…

Ezen még dolgozni kell, Attila…

Hajnal

 

2012. 05. 12 estéjén

 

Andruskó Lali emlékére

Legutóbbi módosítás: 2014.06.24. @ 20:26 :: Király Attila
Szerző Király Attila 85 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.