P. Tóth Irén : Hegy

Nyomtatás

Ismét egy hegy,

mit megmászni szinte lehetetlen,

büntetés-e vagy kegy,

hogy annyiszor itt lehettem?

Csak bámultam némán,

kiutakat keresve,

ott talált a reggel,

hol hagyott az este.

És megint itt. Itt,

hol kezeimet tördelve

téblábolva álltam,

árnyakba kapaszkodva

én is árnnyá váltam.

Miféle űr, vagy zűrzavar lehet

a sors kezében odaát,

ha lelketlenül írja át

az életet,

mely szemeink előtt lebeg

sok hosszú éven át,

egy tollvonással áthúz

minden számítást,

csodás virág helyett

cudar világ,

hirtelen döbbenet?

Megint a nyugtalanság.

Megint az ismeretlen.

Sorsvonalaim görccsé

húzódnak tenyeremben.

Fenyegetőző holnap

jeleket fest az égre,

szememben fájdalom,

szívemben dob pergése.

Áll a hegy. Megyek.

Inog a láb, kötél szakad,

egy kéz után kapok…

most nem lehet hibázni –

csak rettentő nagyot!