a puszta ág felszúr egy felhőt
ha olykor a párbeszéd kibogozhatatlan
ha ébred a düh és éber a harapás
a kisiklott ölelés mint kihűlt villamos
nyitott peronokkal cikázik holdtalan éjben
arctalan lett a szerelem
kifakult akár a párna
s vakuló csorba ajakkal
belekóstolsz az éjszakába
ha távol vagy testben
a távolságot keresed
miért is kell hogy ki is mérjed
letörnek karok és ujjak
mint makktalan erdő
hol viharok dúltak
fennakad egy-egy levél cakkosan
s a puszta ág felszúr egy felhőt
amikor szótlan mormol az ajak
s a láb már restebb a szavak
saját küszöbére leül a gondolat
miért kell zsörtölődni
mikor ölelni hív az ágy
s áthúzni lassan
mint a paplant
testet cserélni vággyal
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Radnai István
