Ritkán ülök viszonylaton
– villamoson, trolibuszon –
metrón – ha kell – néhanapon.
Minap alászálltam legott,
s igen furcsa világ fogadott.
A Nyugatinál aluljáró,
ott sok földönháló
némber, s ember,
igen révedt tekintettel,
üvegek közt, kócos fejjel,
múlatta a napot, s éjet,
csak éltek, ottan,
de vajh, mi végett?
Hegedűszó, kikiáltó,
kéregető, szakadt delnő
kavargott a félhomályban.
Nem is tudtam, ez mind,
a Styx melyik oldalán van?
Igyekeztem tovább, s tovább,
be a metró kapuján,
hol hat-nyolc feketeruhás,
szúrós szemmel nézett reám.
Jegyemet lyukasztottam –
ahogy kell – így becsekkoltam,
s a mozgólépcsőn préseltetve,
– megannyi szemét, s reklám közt –
vagy harminc métert ereszkedtem.
Alant volt ám szép világ!
Embermassza, mint a hangya,
– ki jobbra, ki meg balra –
várt a következő viszonylatra.
Bambán nézték a reklámot,
– mit vetítenek a falra –
mosópor, és video,
ez a világ, csudijó!
Végre, végre, begördül a kocsi!
Nyílnak az ajtók surrogva,
a nép meg nyomul ki és be,
lökve, taposva, gyomrozva.
Valaki föláll, én lerogyok.
Nézem, mennyi ember morog.
Vidám szemet nem lelek,
mindenik csak dohog –
kik ezek az emberek?
Olyik fején zombítógép,
méterre is süketülök,
neki vajon ez a szép?
Mert én rögtön megőrülök!!!
Van, ki olvas, derék!
Mit is? Ja, látom szemét.
Bulvár, pletyka, jaj de jó,
éljen az új generáció!
Lassan végre megérkezem,
az Arany Jánosról nevezett,
s Kányádi székével fémjelezett
stációra… hol is megpihenek.
Ülök legott a széken,
jut eszembe Sándor –
a szék gazdája –
vajon hányszor ült ő rája?
Utam vége, föllépcsőzök,
áldott napfény, merre vagy?
Kilépek, az ég dörög,
Uram! El ne hagyj!
2006.június 9-én
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:41 :: Adminguru
