I
Ártatlan pillantással rácsodálkozni, mintha minden perc a tökéletességet érintené.
II
Nézni szerelmes könnycseppet, míg félelmem tovarebben éjjel és nappal metszésvonaláról.
III
Rózsaszínű krétarajzot mosott le a tegnapi eső öregedő testemről.
IV
Virág nyitotta rám —zavarba ejtően— szívtelen mosolyát.
V
Könyöradomány lett hangod, röptét megszakító falevél — elhagyván a szelet, mikor betévedt ablakomon.
VI
Önmagam maszkját ragasztom arcom emlékére, szegény, fehérruhás kislány képét körvonalazom.
VII
Féltem a találkozástól. A kislány talán nem is fehérruhás. Talán nem is kislány…
VIII
Mély kútból tápláltam szomjam, ittam volna ölelésed, vágytam mindent, mit hozhattál volna.
IX
Isteni kinyilatkoztatás helyszínére értünk, mégis szemfényvesztést lepleztél le előttem.
X
Semmivé lettem árnyékodban. Bevarrt szemek. Feledtem azt is ki vagyok. Mindent kulcsra zártam, csak a szél tombol odabent.
XI
Sötét nap csöndje indulatszavakat süt lelkembe.
XII
A nesztelenség tény, ezért írok. Egyedül? Veled? Valaki idebent folyton didereg.
XIII
Tökéletes némaságot kívántam, mozdulatlan szemfedőt. Nap, hold, csillagok mind-mind szerelem-illúzióm szülte hamis tanúk.
XIV
Éhes farkasüvöltés az éjszakám.
XV
Egyre közelebb sodródtam hozzád. Feltámadtam holttestemből és elindultam megkeresni lelked nyomát.
XVI
Vég nélküli álmom közben ráeszméltem: senki nem segít.
XVII
Valami némán, majdnem mozdulatlanul zuhan. Álmomban ejtettem ki utolsó szavam: Nincs. Hajnalodott.
XVIII
Új nap káprázata: Jeremiás siralmaiban egy kéz látható, amint vízbefúlt testemet maga után húzza, ki-bejárkál a tükrökön keresztül, majd visszatér közeledbe.
XIX
Bele kell ébrednem testem emlékébe, meg kell értenem mit jelentett mindez.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.15. @ 14:00 :: Ady Ágota Melinda
