Sötét éjjel az álom elkerül,
emlék,
mely hívatlan felmerül,
elmém,
s szívem abroncsba szorítja
félelem,
belül remény
szikrája sincs,
egy hang monoton ismétli
az életem,
hiábavaló és dicstelen
omladó piramis.
Szeszélyes formájú vörös szikla
a képzelet,
furcsa álmaim gondolat-kavicsok
poros úton,
ártó lények benépesítenek,
ábránd-sz?tt állóképeket,
köröttük nap sz?lt
nárciszok,
az köd borított
hegycsúcson.