Íródott: 2007 nyarán
Kedves Barátaim!
A férjem néhány napja fantasztikus meghívást kapott régi sporttársától, egy vitorlázásra. A meghívás nekem is szólt. El?ször nagyon örültem a lehet?ségnek, lázasan agyaltam a dolgon. Minél többet gondoltam a szerdára, annál inkább kezdett inamba szállni a bátorság. Mindez valószín? mérhetetlen víziszonyomra vezethet? vissza. Anyám szerint ez akkor kezd?dött, amikor a bába el?ször víz alá tartott. Állítólag éktelen ordítással tiltakoztam a fürdetés ellen. Az évek során a víziszonyom egyre n?tt.
Alig lehettem 10 éves, amikor az Óbudai Sziget spitzénél szabadstrandolt népes családunk. Voltunk egy szakajtóval. Unokatesómmal Terkával a derékig ér? vízben pancsoltunk, amikor egyszer csak elt?nt a lábunk alól a talaj. Valószín?, hogy egy sódergödörbe pottyantunk. Elmerültünk mindketten, aztán ha az egyikünk feljött a felszínre, a másikunk lehúzta a víz alá, aztán fordítva. Az egész pár percig tartott csupán, de közben lepergett el?ttem rövidke életem.A Szüleink a parton azt hitték játszogatunk. Két fiatalemberben tudatosult el?ször, hogy nem játszunk, hanem fuldoklunk. ?k mentettek ki bennünket. Jószerivel meg se tudtuk köszönni nekik, hiszen egész családunk azzal volt elfoglalva, hogy minél több Duna vizet passzírozzanak ki bel?lünk. Ez a kis intermezzo még taszítóbbá tette számomra a vizet. Mondhatnám magamról, hogy gyáva nyúl vagyok, de ez egyáltalán nem állja meg a helyét. Imádok repülni. Az ötödik x után képes voltam sárkányrepül?zni, és még egy tandem ugrásra is telt a bátorságomból, amit bármikor szívesen megismételnék.
Mi lehet akkor a hiba velem?
Majdnem biztos vagyok benne, hogy el?z? életemben madár voltam, de nem ám vízimadár!:-) Inkább egy dundi, ugri-bugri szürke kis veréb, amilyen most is vagyok.
Tehát nem mentem sehová, itt ülök szárnyaszegetten a gép el?tt, nyúlságomon merengve.
Lemondtam a vitorlázás gyönyör?ségér?l. Életem párja, akinek a víz a mindene persze önként és danolva szeli most a Balcsi habjait. Könny? neki! ? biztosan hal volt el?z? életében, a mostaniban pedig nagy vízisportoló, kenus, sárkányhajós. Kupáinak, érmeinek se szeri, se száma. Igazi sportember én meg egy antisportwumen voltam, vagyok, leszek.
De azért nem búsulok ám! A világ mindenkié.
Még egy szürke kis verébnek is jut egy tenyérnyi kékség Isten szent ege alatt…
Legalább is remélem, mert ugye a veréb is madár!:-)
Baráti ölelettel:
Szepipiaf
———————————————
Kedves Szerz?, jelen állapotában ez az írás naplóba való.
Úgy vélem, egy irodalmi alkotásban még 2011-ben sincs helye smiley-nak és számjegyeknek (akadnak persze kivételek), egy mondatban ne legyen két „aztán”, stb. Dolgozz még rajta, én messze nem gondolom késznek.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.17. @ 16:09 :: Szeibert Éva