Kovács Ilon : Még „tudom”…

Nyomtatás

Amikor a Mama beült az autóba nagyon lehangoltnak látszott.

   — Mama, hogy sikerült a találkozás?

   — Jól fiam, Bözsi üdvözöl.

   — Remélem, a mi jókívánságaikat is átadta?

   — Persze fiam, de most inkább egy kicsit pihennék, olyan jól ringat ez az autó.

   Péter kicsit szokatlannak találta az anyja csendességét, de már megszokta, hogy mikor nem kell kérdezni. Ahogy kiszállt az autóból annyit jegyzett meg, hogy egy kis langyos tejet kér, és lepihen.

   A menye bevitte a szobájába a tejet, a Mama úgy tett, mint aki nagyon el van foglalva. Látta, hogy a számítógépet már bekapcsolta, és le nem veszi a szemét a képernyőről.

   Néhány éve kérte, hogy ő is szeretné megtanulni ezt a „csodát”, így legalább, ha nincs is kedve kimozdulni, néhány barátnőjével beszélhet, vagy levelezhet. Mivel az utolsó munkában töltött éveiben már megismerte a számítógépet, a szükséges tudnivalókat hamar elsajátította.

   Mielőtt kiment a szobából finoman megérintette anyósa vállát, és elköszönt.

   Ahogy becsukódott az ajtó, a Mama rögtön megnyitotta a levelező programot. Ott volt a csupa kérdőjeles levél. Franciska mindig is kíváncsi volt, most is csupa kérdés a levele.

   Milyen volt? Mit mondott? Mi volt rajta? Mit ettetek? Milyen a szobája?

   A Mama nem tudta, mit írjon.

   Látogatáskor az Otthon nővérkéje kísérte el a szobaajtóig. Ahogy belépett máris összeszorult a szíve.

   Maga előtt látta Bözsi összetöpörödött alakját. Haján látszott, hogy frissen próbáltak frizurát csinálni neki, de a valaha dús hajkoronából csak megritkult hajacska maradt, amit a gondos kezek hiába próbáltak frizurának álcázni. Első ránézésre csinos volt, szép volt a ruha anyaga, fazonja, csak sajnos erősen kifogyott belőle. A válla lógott, az ujja hosszú lett. A mindig magas sarkú cipőben járó egyenes tartású Bözsi most egy mamuszban csoszogott. A bokája, mint egy cipó kidagadt a lábbeliből. Kezén már csak egy gyűrűt viselt, a szép parázskövest. A hajdani szépség szirmaira hullott.

   Beszélgetésük többnyire egyoldalúra sikerült, mert Bözsi nem kérdezett, és csak ritkán adott választ.

   Egész idő alatt az előszobafalat nézte, ahol egy kabát és egy sapka lógott.

   Amikor a nővér bejött, néhány szelet süteményt, és üdítőt tett az asztalra, megkérte Bözsit, hogy menjenek a mosdóba. Bözsi agresszívan válaszolt.

   — Majd én! Egyedül! — és magára csapta az ajtót.

   A nővérkén látszott, hogy hozzá van szokva a sok idős gyakran kiszámíthatatlan viselkedéséhez. Két perc múlva nyílt az ajtó, és Bözsi, mint a forgószél kiviharzott.

   — Most már bemehet!

   A nővér szó nélkül bement a mosdóba, és leöblítette azt, amit Bözsi elfelejtett, és kiment a szobából.

   Hosszan hallgattak, nem tudta mit kérdezzen. Bözsi még mindig a fogason lévő kabátot nézte.

   — Mond Bözsikém, kivel szoktál beszélgetni?

   — Hát vele! — és intett a fogas felé.

   — Az ki?

   — Nem ismered. Minden nap eljön hozzám, és beszélgetünk. Már mindent tud rólam.

   Úgy érezte, megfullad a szobában. Hálát adott az égnek, hogy megcsörrent a telefon és szólt a fia, hogy tíz perc, és itt van. Szégyellte, hogy szinte menekül. A recepciós nővértől a folyosón megkérdezte.

   — Mióta ilyen Bözsi?

   — Két hete.

   Most ezt írja meg Franciskának? Nem, nem árulhatja el, ellenőrizni úgysem tudja, más kapcsolat pedig nincs köztük. Röviden fog neki írni. Talán ennyit: Bözsi jól van, üdvözöl.

   Elgondolkodott. Mi lesz, ha vele is ez történik? A múltkor fél délután keresték a szemüvegét, és a nadrágját is kétszer egymás után fordítva sikerült felhúznia. Már a terítésnél is elhagy valamit, hol a szalvéta, hol a kenyér marad le. Azt mondják ez a kezdet. Még szerencse, hogy a menye egy áldott lélek, és mindig valami viccel elüti. Csak akkor volt mérges, amikor az epret berakta a fagyasztó szekrénybe, és majd egy napig nyitva maradt a fagyasztó ajtaja. Erre a napra, nem is mer visszagondolni.

   Most még ellátja magát. Néha főz a családnak, feladja a csekkeket, a szobáját is kitakarítja, persze ahogyan sikerül.

   Többször eszébe jutott már, hogyha eljön az idő, megérzi e? Ilyenkor erősíti magát, most még „tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,”

   És holnap, mi lesz holnap?