Sosem akartam gyönyörű szép színeket,
vagy csillogásba borult verőfényes kegyhelyet,
de Isten jobban tudja, az élettől mit kaphatok,
s kérés nélkül, amit csak tudott, megadott.
Néha elveszi, hogy tudjam mi az érték,
Így állítva fel bennem egészséges mércét,
Hogy megbecsüljem mindazt, mi adatott,
Nélküled belül üres, gránitnehéz fa vagyok.
„Fa leszek, ha fának vagy virága,”
Veled gyökereznék, s mindezt hiába.
Belevésném fának arcába,
Gyászolok.
Az idő múlása csak jobban éget,
S nem írok támogatásomra védőbeszédet,
Csak valahogy átadni akarom,
Mennyire nagyon…
Legutóbbi módosítás: 2013.07.06. @ 12:15 :: Tóth Antal Csaba