Ősvallásunk istenei
Múltunk még nem tisztázott elemei közé tartozik nemzetünk ősi vallása. Ismerete erősen hiányos. Legszembetűnőbb az, hogy a magyar nyelv nem őrizte meg egyetlen ősmagyar isten nevét sem!
Már Babitsot is foglalkoztatta e téma, szerinte az egyik ősi isten KÁP volt. Miért? Mindenki ismeri a tréfás mondást, hogy a káposztát „Káp hozta”. Ennek az istennek háza is volt, amit „kápolnának” nevezett. Az ősisten gyakran megjelent hívei előtt, az ő imádatát nevezték „káprázatnak”. Az isten földi kapcsolatai a „káplány”-ok voltak, ebből maradt meg a „káplán” szó. Később, amikor az ősvallást felváltotta a kereszténység, született a „káptalan” szó. És mert az isten iránti tiszteletet ajándékkal is kifejezték, a felajánlott dolgokra mondták, hogy ezek „Káp-é”. Az ajándék mennyisége értékmérő is volt, ez ekként maradt meg napjainkig is, a „kápé” szó formájában.
Elgondolkodtam, vajon az ősmagyar vallás rendelkezett-e több istennel? A történelmi felfogás szerint ugyan az ősmagyar vallásunk egyistenhívő volt, a sámánizmus egy formája, de hátha nem KÁP volt az egyetlen isten, vagy mégsem csak ő „létezett”? Kutatni kezdtem és íme, az alábbiakat sikerült feltárnom.
1/ Ősmagyar isten volt TAR is. Nagytermetű, kigyúrt alak, akinek nem volt haja, erről maradt meg a kopaszságot jelentő „tar” szó. Napjainkban egyes kopaszok a fejük tetején egy hajcsíkot hordanak, amely olyan mint a „taraj”. Ha ilyen taraj a faj jellemzője, akkor emlegetjük a „tarajos gőte” nevét, vagy a „kakastaréj” is. Növények is őrzik a TAR nevet, pl. „tarack” formájában.
Segítő isten volt, ezt őrzi a „targonca” gépi segédeszköz neve is.
Kedvenc állata a ló volt, ennek egyik fajtája a szőrtelen ló, mai maradványa a „tarló”. Kedvenc kisállata a „tarantula” pók, rossz kedvében az isten is csípett.
Szeretett kártyázni, különösen szívesen űzte a „tarokk”-ot.
Törődött azzal, hogy hívei valóban higgyenek benne. Aki mélyen hitt, azt „tartalmas”-nak tekintette, a felszíneseket „tartalmatlan”-nak.
Az esőkből keletkezett tavakon szeretett úszkálni, ez volt a „tartós” szórakozás, és ezért gyakori volt az ott „tartózkodás”-a. A „tartó” szó az istent a víz felszínén úsztató tutajt őrzi hangulatában.
Szerette a színes dolgokat, ezt őrzi a „tarka” szó is. Kedvelte a vidámságot, az éneket, a táncot. Kedvenc tánca volt a „tarantella”.
Az isten elvárta, hogy adományozzanak neki ajándékot, innen maradt meg a napjaink egyik leggyakoribb kifejezése, a „tarhál” szó, amely a kikényszerített ajándékot jelzi. Ha sok ajándékot sikerült összegyűjtenie, akkor „tarol”-t. De sokszor félretette ezek egy részét, ez volt a „tartalék”. A meg nem adott ajándék volt a „tartozás”. Ha ezt hosszabb ideig nem kapta meg, akkor lett a hátralék „tartós”.
2/ Tovább kutatva, újabb ősistent sikerült feltárnom, ez a „PÁN”, illetve egyes források szerint „PAN”.
Valójában ugyanazon isten két alakja, két arca. PÁN volt a keményebb, szigorúbb, PAN a lágyabb, engedékenyebb, békésebb.
— PÁN isten az összefogást, egyesítést, közös eredetet képviselte. Különösen idegen szavakban őriztük meg (pl. páneurópai, pángermán, pánszláv). Kedvenc hangszere a síp volt, a „pánsíp” ma is használatos zeneszerszám.
Tudatos isten volt, mindig kitűzött céljai voltak, ezt őrzi a „páncél” szó is. Értékek megőrzésére ma is használt eszköz a páncél, illetve katonai célok elérésére szolgál a „páncélos”.
Az isten szerette kezében tartani a történéseket, erre használta a „pán”-tot, mellyel összekapcsolta
az összetartozó célokat.Ha megszegték parancsait, szigorú és kegyetlen tudott lenni, a vétkeseket „kipányvázta”. Innen keletkezett a „páni félelem” kifejezés. Ha ez sokakon lett úrrá, akkor alakult ki a „pánik”. De ha jó kedve volt, akkor szalagokat fűzött a nők hajába, ez volt a „pántlika”.
Szerette az édességeket, kedvence a „pánkó”, vagyis a fánk volt.
— A PAN formában használt istennév is felismerhető a magyar szókincsben. PAN isten jóindulatú volt,
elfogadta a „panteizmust”, a világ azonosítását az istenséggel. Törődött azzal, hogy a holtakra méltóan emlékezzenek, ezért alapított „panteonokat”. Sőt segítette, hogy alakjukat, képüket meg is őrizzék. Erre szolgálnak a mai napig a „panoptikumok”.
Támogatta, hogy az emberek találkozzanak egymással megfelelő helyeken pl. „panzió”-ban. Építésüket ösztönözte, ő indította az első „panel” programot.
Meghallgatta, ha ki-ki a gondjairól akart szólni hozzá, ezek a „panaszok” ma is sűrűn keletkeznek.
Művészetkedvelő volt, különösen a „panno”, vagyis a festett táblakép tetszett neki. Szerette a „pantomim” játékokat is. A sportban a „pankráció”-t űzte.
Lezser volt a ruhaviselete, bár használt „pantalló”-t is, „panamakalap”-ot is, szerette „panyókára” vetni ujjas felsőruháját. De értékelte a „panofix” bundákat is.
Jó étvágyú isten volt, utálta a „pancsolt” ételeket, maga is gyakran „panírozott”.
Szerette a nyüzsgést, a mozgást, ki nem állhatta a „pangás”-t, amikor nem történt semmi. De üldözte a csalásokat, róla őrződött meg a „panama” szó, amely ellen küzdött. Segítői a „pandúr”-ok voltak.
Mindig előre nézett, távlatokat kutatott, ezt őrzi a „panoráma” szó is.
Azt, hogy PAN az ősmagyarok istene volt, legjobban az igazolja, hogy országunkat „Pannónia” néven illetik.
Pan és Pán tehát ugyanazon isten két alakja, de valójában egy. Egyik a másiknak „pandan”-ja.
TAR és PÁN istenek gyakran találkoztak egymással. És hol? Természetesen TARPÁN!
Bizonyára további ősistenek is megtalálhatók, esetleg még azok is kiderülhetnek.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.10. @ 10:58 :: Bonifert Ádám
