Nyugalmad tengerkék áramlása
érint, szinte ölel a táncos hullám,
arcomon lélegzik a távolság üzenete,
s míg a diadalív árnyéka finoman remeg,
gy?zelmed hírére elhallgatnak a fegyverek.
Fák örvényl? lombjaiban kúszik
a dallam, f?zért fon a sugár,
már útra kel bennem
a találkozás öröme, lobban a láng ritmusa,
s az ébrenlét határán jöttödet várom.
Mon cher, hiszen ez csak a képzelet
villódzása. Máris járni tudok a vizen ?
Szemembe simul a titkok selyme,
álmomba ömlik a parázs-pillanat.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.02. @ 08:38 :: csontos marta