Lassan haladt a sor, melyet egy idősebb, kifestett hölgy tartott fel. A vásárlók a nagy hőség ellenére türelmesen várakoztak.
— Józsikám! — mondta a nő. — Abból a combból kérek fél kilót, és három szelet karajt.
Józsi, a hatalmas termetű hentes szuszogva szeletelte a húst, papírra dobra, megmérte.
— Kicsit több, maradhat? — kérdezte.
Persze, hogy több volt, mivel bal keze lefelé húzta a mérlegtányér azon részét, melyen az áru volt. Józsi csalt. Ez még az átkosból maradt a vérében, hisz akkor abból élt a hentes, amit a mérleg nyomásával megkeresett magának. Abból élt a zöldséges is, a vendéglátós is, hogy csaltak, átverték a vevőt. Aztán van, aki az idők folyamán leszokott erről, és van, aki nem. Józsi nem.
— Maradhat — mondta a nő, aztán fizetett és távozott.
Egy idős, rosszul öltözött bácsika következett. Józsi még sosem látta itt. Gyanakodott. Tán csak nem APEH bérenc? — gondolta, és elhatározta, kedves, udvarias, és becsületes lesz ezúttal.
— Mit tetszik parancsolni? — kérdezte.
— Jó napot! Szalámit szeretnék — mondta az öreg.
— Milyet parancsol a kedves vevő?
— Szalámit kérek — ismételte a bácsi.
— Milyen ízű szalámit? — tette fel a költői kérdést Józsi, és türelmesen várakozott.
— Szalámi ízűt. Tudja, ha szalámit veszek, akkor szalámi ízűt szeretnék enni — felelte a vevő.
— Értem, kedves uram! — mondta a hentes olyan hangon, mint ahogy a pszichiáter beszél a bolondokkal. — Nézzük akkor! Van natúr, aztán csípős, és kevésbé csípős. Azon kívül van még német fajtájú nyári, gyorsan érlelt téli, lassan érlelt főszeres, kevésbé főszeres, és fűszermentes. És ha benyúlok a pult alá, akkor tán még találok egy fél rúd borsosat is. Tehát, melyikből parancsol a kedves vevő?
— Olyan nincs, amelyiknek szalámi íze van? — kérdezte a bácsi türelmesen.
Közben mögötte már morgolódtak az emberek.
— Uram! — fújtatott Józsi. — Biztosíthatom, hogy mindegyiknek szalámi íze van.
— Mind egy ízű?
— Hogy lehetne mind egy ízű, kedves uram? — kérdezte Józsi, és az agyvérzés kerülgette. — Ennek paprikás íze van, ennek borsos, ennek…
— Hát maga mondta! — vágott közbe a bácsi. — Azt mondta az előbb, mindnek szalámi íze van.
— Persze.
— Ne perszézzen! — csattant fel az öreg. — Hülyének néz? Utána meg azt mondta, ennek paprikás íze van, annak meg…
— Most szórakozik velem? — emelte fel Józsi a hangját.
— Én? Hát maga néz hülyének engem! El akarja adni azt a szalámit, és azt mondja rá, hogy szalámi! — dühöngött a vevő.
— Hát persze! Mert szalámi! — üvöltötte Józsi.
— Nono! — fenyegette meg őt ujjával az öreg. — A szaláminak szalámi íze van! — magyarázta. — Tudja, mint régen, békeidőben.
— Uram! — kulcsolta össze kezeit a hentes. — Most is béke van. És most a szaláminak ilyen íze van, világos?
— Milyen?
— Mit milyen?
— Milyen íze van a szaláminak?
— Megőrülök! — vágta földhöz sapkáját a hentes. — Lassan mondom, hogy megértse! A szaláminak most ilyen íze van, amit elmondtam. Borsos, paprikás, csípős, satöbbi! Kér valamelyikből, vagy nem kérő
— Persze, hogy kérek. Azért jöttem, nem?
— Rendben! — mondta Józsi, erőltetett türelemmel. — Kezdjük elölről. Melyik szalámiból kér a kedves vevő?
— A szalámi ízű szalámiból.
— Tudja mit? — csattant fel ismét a hentes hangja. — Nincs! Elfogyott! Sose volt! Megértetted, te nyomorult, te boltosok réme! Most mondd, kérsz valamit? Ha nem, akkor húzz innen, és ne tartsd fel a sort!
— Felháborító, hogy beszélnek itt az emberrel! — kiabálta az öreg. — És ne tegezzen! Vagy, tudod mit? Szerbusz, kedves öcsém! Adj légy szíves húsz deka párizsit, és nem baj, ha nincs párizsi íze, a macskának lesz.
Józsi fuldoklott a dühtől. Egyben vágta le a húsz dekát, ami így lett vagy fél kiló. Le sem mérte, becsomagolta, az öreg elé hajította.
— Nem kell fizetnie, a vendégem volt! — üvöltötte. — De többet nem akarom itt látni!
A bácsi eltette az árut, kitotyogott a boltból. Odakint a felesége várta.
— Na? — kérdezte.
— Rendben — felelte.
— Az jó! Akkor még mindig maradt kétszáz forintunk — lelkendezett az asszony. — Eszünk egy fagyit?
— Fagyi ízű fagyit? — kérdezte nevetve az öreg.
Kézen fogta a feleségét, és elindultak a cukrászda felé.
Legutóbbi módosítás: 2009.10.20. @ 04:10 :: S. Szabó István