Megkésve ugyan – de jobb kés?n, mint soha…
Víg most az éj, fentr?l az Istenn? nézi
holdszín köntösében, a vad t?z mint lobog;
pogány szikra csap fel ?s-szárnyon az égig,
mesét szól a pernye, egy újat s egy régit:
minden titkos szava afféle b?v-dolog.
Mohón les a fák közül sok r?t tündérszem,
el?csalta ?ket a varázs-éjszaka,
megbújnak félve a törzsek közt egészen,
csak vékony hangjuk motoz az ágak neszében,
eképp üzen velük a lángok évszaka.
És a dal oly tiszta, oly büszkén áradó,
máglyák fénye oson a szívünkbe vele:
„Légy áldott a hosszú úton, bölcs Halandó,
hisz az örök is csak t?led lesz múlandó,
ne félj hát, megvált majd Szent Iván éjjele.”
