Vagyok
egy felhő szélére
akasztott gondolat,
vattacukorba
párnázott szusszanás.
Most mindenki más
csak mindenki más…
Végre nem nagyon
tudom, hogy
lent mi mozog,
lehet, hogy
vannak polipok
a tengerben,
lehet, hogy
emberek fegyverben,
lehet, hogy
csak egy sivatag
amiben semmi
olyan nem maradt,
ami lélegezni tud
de én most
bizonyosan könnyen
veszem a levegőt,
mert idefent
dúsra kevert ózon jut
(az nem ugyanaz,
mint az ózonlyuk)
és az esték világossága
is valóságos.
Egy szem lebegő
pihegés vagyok,
vánkos-fehér szellő
kibontott haja…
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 09:29 :: Kerekesné Varga Veronika
