A lány leült az ágyra, hátát a falnak támasztotta, a fiú hanyatt feküdt, úgy, hogy a fejét a lány ölébe hajtotta, az egyik kezével átfogta a derekát, a másikkal a mellkasán fekv? kezet fogta és a lány a hajába túrt.
Hosszú órákon keresztül beszélgettek így és megállt az id?, csak ?k voltak ketten, meg a csillagok, a barátok, a szerelmek, a család és száz meg száz szelete az életüknek…és hajnal lett…és valóság.
Ám a valóság néha fáj, de ez a kép vissza-visszajárt, évtizedeken át, amikor a lélek megnyugvásra várt. A lány ott ült, amikor kellett, ölében a fejjel és a fiú hajába túrt…
Legutóbbi módosítás: 2008.10.10. @ 18:35 :: Pallagi József
