Cirkusz

A tigris fenyegetően húzta fel a felső ajkát, és mély, gyomorból indított hangon felmordult: Nincs kedve most ugrálni! – üzente vörösen izzó tekintete.
Az idomár arca rezzenéstelen maradt, csak a szeme villant a méltatlankodó felé. Neki a jelenetet figyelő másik négy fenevadat is szemmel kellett tartania. Egy pillanatra sem kerülhettek ki a látóköréből.
A hosszú nyelű ostort a vicsorgó tigris felé irányította. Nem használta ütésre, csak rámutatott a dühös állatra. A tigris még csapott egyet hatalmas mancsával, majd sorsába beletörődve, a helyére ült.
Az idomár egyenes derékkal, fejét magasan tartva pásztázta a porondot, tekintetével követte a helyüket elfoglaló három nőstény oroszlánt és a második tigrist.
A zenekar pattogó ritmusának ütemére lépegetve, fürgén a csípőjére csatolt táskából előkapott egy-egy húsdarabot, majd gyors mozdulattal az ostor mellett tartott bot hegyére tűzte, s egyenként mind az öt fenevadnak odanyújtotta. Mindezt olyan lendületesen, mintha ez a kis táncbetét, a produkció része lenne. Ezt a műveletet minden alkalommal megismételte, amikor a betanult műsorszámot sikeresen végrehajtották.
A közönséget elbűvölte a pazar látvány: három kifejlett nőstény oroszlán és két fenséges tigris karnyújtásnyira. Egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző.
A jutalomfalattal lekenyerezte a néhány perce még lázadó tigrist is, aki átértékelte a hozzáállását, és engedelmesen ugrott át a három oroszlán által alkotott sánc felett, sőt még a tüzes karikán is.
A produkció remekül sikerült, s bár közelebb húztam magamhoz négyéves kisunokámat, ő nem rettent meg a rács túloldalán ugrándozó vadállatoktól.
A változatos műsorszámok végén, búcsúzóul,  minden szereplő bevonult egyszerre a manézsba: a bűvészek, a zsonglőrök, az artisták, a bohóc, az idomár.
Felöltötték legcsillogóbb ruhájukat, és mosolyogva, hajlongva köszönték meg a tapsot, a belépőjegyekből, a szünetben megvásárolt méregdrága játékokból és pattogatott kukoricából összegyűlt bevételt.
Ezzel ők is megkapták a jutalomfalatjaikat, amelyek korántsem voltak arányban a produkciókat megelőző kemény gyakorlással, izzasztó próbákkal, sérülésekkel, a vándorélet otthontalanságával, a napi létfenntartásért folyó állandó küzdelmekkel.
A jutalomfalatok mágikus ereje elgondolkodtatott.
Mi mozgatja az emberi teljesítményeket? Miért kockáztatjuk olykor a nyugalmunkat, biztonságunkat, a testi épségünket, egészségünket? Miért vagyunk képesek sokszor a figyelem, szerelem, szeretet elnyeréséért feladni önmagunkat, terveinket, vágyainkat? Miért akarjuk újra és újra bizonyítani, hogy valamiben jók vagy jobbak vagyunk, mint a másik ember? Honnan tudta Mark Zuckerberg, hogy az általa életre hívott közösségi oldal, a facebook nem fog megbukni?
A válasz egyszerű! Amiért most én is előadtam az eszmefuttatásomat: – és várom a nekem járó JUTALOMFALATOT!!

Szerző Bereczki Gizella - Libra 87 írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."

14 Komment

  1. Szerintem. A zárókérdések jogosak. Többféle válasz is adható. De ezt az írást a cirkusz-jelenettel nem tudom elfogadni karcolatnak. Az embert meg az állatot ne vegyük egy kalap alá. Mindig is utáltam a cirkuszt, már gyerekként is. Iszonyatos bűn az állatokkal szemben fájdalom okozásával kényszeríteni őket tőlük teljesen idegen produkciókra. (Aztán meg megjutalmazni őket, ezzel is megerősítve, hogy szépen viselkedtek). Borzalmas. Állatvédők ezrei (?) tiltakoznak állatok szerepeltetése ellen a cirkuszokban.
    Megj. Lányom közel 4 éves volt, amikor elvittük cirkuszba. Nem volt még 4, mert ölbe lehetett venni, ezért bizonyos. Férjem megvette az utolsó 2 jegyet a legelső sorba. Amikor kirohantak az oroszlánok a magas kerítéssel körülvett manézsba, szegény gyerek keze-lába járt, úgy félt. Alig tudtam megnyugtatni, hogy nem tudnak kijönni, ott a magas kerítés, és figyelje csak, milyen fegyelmezetten viselkednek. Soha többet!

  2. Ha ritkán is (mikor éppen futja az idődből) remek irásokat teszel közzé. Többféle képpen lehet értelmezni azt a bizonyos jutalomfalatot. Én nem jutalomfaltank szoktam mondani, hanem mézes madzagnak illetve cukorkának. Ez egy nagyon régi módszer. Cirka egyidős az emberiséggel. Mert mindig is voltak és vannak olyanok akik bármire hajlandók a jutalomfalatért ha után nem szünik meg a jutalmazás. Diktátorok és diktatúrák ezen elv alapján irányítanak mai napig. Csak akkor van gond ha valaki rálicitál és többet igér. Ilyenkor jön a mézesmadzag aztán a korbács. Mert jó tett helyébe itt jót ne várj. Még képes leszel lázadni ha valami nem tetszik. És akkor mint itt a tigrisnek többet kell adni. Előbb utóbb nem lesz elég egy falat. Emelni kell az adagot ugyebár, Gratula!

  3. Elgondolkodtató kérdéseidhez remek példát válaszottál a cirkuszi jelenet képbe hozásával. Pontosan
    érthető ez a mások által is feszegetett kérdés.Azt hiszem egyéni válaszok illenek rá.Ki- ki saját maga tudná megokolni miért akar kitünni egy adott közösség soraiból a jutalomfalatért vagyis az elismerésért. Az ambición túl ehhez az illető körülényeiból fakadó életérzések / magány, sikerélmény, bizonyításvágy, virtus stb. erősen hozzájárul.
    Ezzel a kommenttel küldöm elismerő jutalmamat neked ezért az elgondolkodtató karcolatért kedves Libra.

Hagyj üzenetet