Kozák Mari : Építek várat

 

a fák az égig érnek
ujjad érint ágat
alatta ülök – építek neked várat

nézd pereg a hűs homok
színe méz meg sárga
tenyerem zárom – hozzám ér fiam válla

majd fala lesz hófehér
ablakán jégvirág
tán’ orgonaág – úgy megszépül a világ

a kilincsen sóhaj ül
küszöb még haza vár
régi tavaszom – kenyérillatába zár

kicsi sír a fatövén
magot rejtek bele
margaréta lesz – sárga álmok fekhelye

madarak szárnya törött
összedőlt a várad
tollakkal fedem – szavad kötélen szárad

a fák az égig érnek
ujjad érint ágat
alatta ülök – építek neked várat.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 117 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.