Avi Ben Giora. : Gázolás (RÖNTGEN ÁTVILÁGÍTÁSRA)

Nem emlékszem már mikor vetettem papirra a történetet. Talán volt is fent, de nem volt időm vadonat új történetet írni. Kéretik az utólagos kritika a “röngenológusoktól”

 

Gázolás

 

Aznap is már jóval elmúlt éjfél, mire hazaért. Megpróbált csendben bejutni a lakásba, de a nappaliból világosság szűrődött ki.

— Te még nem alszol? — szólította meg a feleségét.

— Megvártalak, nem tudtam elaludni. Fáradt vagy biztosan. Menj, zuhanyozzál, én addig készítek valamit enni.

— Ne fáradj, nem vagyok éhes. Ilyenkor éjszaka már nem jó enni. Csak felesleges súlyt veszek fel megint magamra.

Levetkőzött, a zuhany alá állt, és bő sugárban engedte magára a vizet. Közben gondolatok cikáztak a fejében.

       „Tennem kell valamit. Ki fogok bukni, úgy járok, mint Tibor. Nincs értelme két évvel a nyugdíj előtt kikészíteni magamat. Tibor sajnos megette. Leesett a lábáról, egyik percről a másikra. Csak nagy nehezen sikerült megmenteni az életét. Szívtrombózis. A sok idegesség, stressz megbosszulta magát… Pedig csak ötvenhat éves… Most lábadozik már, de soha többé nem tud ugyanúgy dolgozni, mint régen. Nyugdíjazni még nem fogják, mert ahhoz van jópár éve. Valószínű, leszázalékolják, juttatnak valami pénzt, ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez meg kevés. Két gyerek… Az egyik most fejezi be az egyetemet, a másik meg katona. A felesége persze dolgozik, de mi lesz, ha ő is összeomlik? Ki fogja pótolni a kieső jövedelmet? Ebben a mai világban, mikor alig akad munka, nehéz a megélhetés…”

Aztán ismét magára terelődött a figyelme.

„Lassan húsz éve dolgozom ugyanezen a munkahelyen. Nem bírom az éjszakai, illetve a délutáni műszakot. Miért nem kaphatok közben egy nyomorult szabadnapot? Miért kell egyhuzamban ledolgozni az öt napot? Utána sem tudok eleget pihenni, mi az az egy nap? Miért nem kettő, mint másutt? Elviekben kettő lenne, de mire az ember kicsit lazít, kezdheti is előröl. Tennem kéne valamit!”

Megtörölközött, magára vette a fürdőköntöst, és kiment a nappaliba.

— Meggyötörtnek látszol. Sok volt a munka ma is?

— Nem csak a munka a baj. Az időbeosztásom. Pocsék, fárasztó. Húsz év folyamatos szolgálat után nem tudok kérni egy jobb beosztást. Régebben arra hivatkozott a főnök, hogy nincs elég embere, szüksége van rám. Most, amikor meg rengeteg a munkanélküli, nem kéne megszakadnunk, nem vesz fel embereket. Illetve felvesz, de nekünk, régi szakiknak ott kell lennünk, hogy ha a friss új munkaerő valami hibát találna csinálni, észrevegyük, korrigáljuk. Ezek az új munkaerők abszolút nem akarnak velünk együttműködni. Van bennük egyfajta gyűlölet, hogy a fejük felett állunk, nem hagyjuk őket élni, hajszoljuk őket. De szólni nem nagyon mernek, azt gondolják, akkor holnap ismét az utcára kerülnek. Mi nem kerülhetünk ugyanúgy az utcára? Ki fogja nézni azt, hogy régi munkaerő vagyok? Sokba kerülök már a cégnek. Jogaim lennének, mivel hosszú idő óta vagyok alkalmazásban. Mégis megszabadulhatnak tőlem bármelyik percben. Mondd, kifizetik azt a végkielégítést, ami kimondva egy szép kis summa, de mennyi ideig van ebből kitartása az embernek? Elolvad az hamar a mai árak mellett. Hol talál az ilyen magamfajta másik munkahelyet? Hiába a szaktudásom, öreg vagyok, pár év a nyugdíjig, nem adhatják a legalacsonyabb kezdő fizetést. Az ilyenekkel csak a probléma van. Betegeskednek, nem bírnak annyit, mint egy fiatal, és a bérüket sem lehet a minimumra leverni.

Az eddig csendes feleség most megszólalt.

— Próbálj beszélni a főnököddel. Nem tehet azért az utcára, mert más beosztást akarsz, kicsit ki szeretnéd magadat pihenni. Jogod van hozzá!

— Jogom? Nekem? Papíron biztosan, de gyakorlatban? Valóban, el nem küldhet, de nem köteles másfajta beosztást adni. Ha nem tetszik, fel is út, le is út. Ma már nem sokat gondolkoznak azon, hogy lapátra tegyenek egy olyan vén szivart, mint én.

— Hallgass rám! Nem ér egy munkahely annyit, hogy az egészséged rámenjen. Egy beteg emberrel nem sokra megy már, neki is sokkal jobb, ha kipihent, friss munkaerőt kap a következő héten, és nem egy fáradtat, kialvatlant.

— Ezt te csak gondolod! Ott csahol a csomó éhes száj, aki arra vár, hogy valakit kirúgjanak, illetve ha kidől, megüresedik a helye, már le is csapnak a helyére.

Másnap korábban ment be a munkahelyére. Bekopogott az irodába a főnökhöz.

— Én megértem magát Payer szaki — kezdte a kioktatást —, de tudja mit generálok akkor, ha magának egy másfajta beosztást adok? Anarchiát! Nem maga az egyetlen régi munkaerőm. Önnek átírom az egész havi beosztását, utána majd mindenki ezzel fog ostromolni… én ezt nem tehetem meg. Fizetésemelést is azért adok csak annyit, lehetőleg mindenkinek, hogy meggátoljam a többi felháborodását, miért nem kapott ő is, ha mások kaptak. Egyet tehetek. Leveszek a fizetéséből, és kevesebb órát kell dolgoznia. Másra nincs lehetőségem.

— Én nem dolgozhatok kevesebb bérért. Éppen kijövök a hónap végéig ebből a pénzből. Két évem van a nyugdíjig. Ha most lemegyek, kevesebb órára, kevesebb bérre, akkor minek dolgoztam keményen húsz évet? Azért, hogy öregségemre ne kapjak rendes nyugdíjat, ami megilletne? Ezt nem vállalom.

— Mást sajnos nem tudok magának felajánlani. Ha nem tetszik, közös megegyezéssel felmondok már most. Megkapja a végkielégítését, ami jár. Nem kötelezek senkit sem arra, ha úgy gondolja, már nem bírja, hogy ne menjen el máshova dolgozni. Nem tartóztatok senkit ebbéli szándékában.

Nem egyeztek meg. Nem akart felmondani, csak magában átkozta a főnökét, és a pokol legsötétebb bugyrába kívánta. Otthon el sem mondta — csak hosszas rábeszélés után —, engedve az asszonyi erőszaknak.

— Mondd már, mit számit az a pár százas, ha kevesebbet dolgozol? Gondolj az egészségedre és a tűrőképességeid határára. Előbb-utóbb, úgyis összeveszel vele, akkor tesz az utcára. Nem lesz annyi a nyugdíjad, amit kiszámítottál? Örülhet ma az ember, hogy egyáltalán megkapja, ha nem sikkasszák el. Manapság már ilyen esetek is vannak. Senkit nem érdekel, elég-e az a pénz a megélhetésedre, vagy sem. Tettél volna félre.

— Miből tettem volna félre? Lakás kellett, egy autó is, meg a gyerekeim is tanítattam. Ennyi csak járt nekem?

— A szád járt! Elvileg igen, de gyakorlatban? Nagyon jól tudod, mit mondanak erre. Van bérlakás is, és nem kötelező autót sem tartani. A gyerekeidnek nem fontos az egyetem. Az apjuk sem tudta elvégezni, nekik miért kell? Mert jobb és könnyebb életet szeretnél nekik? Nem lehet. Ma privilégiumok vannak. Egyeseknek lehet, másoknak nem. Ilyen farkastörvények vannak.

— Tudod, ha lehetne, én már holnap kupán vágnám ezt a gazembert. Halálra kereste, lopta magát, mások kínkeserves munkájából gazdagodott meg. Milyen ember az ilyen, aki sajnálja attól a bért, akinek köszönheti a jólétét?

— Nincs már szocialista látásmód, „paradicsom”, ahogy te szeretnéd. Haszon és profit. Ez, ami ma dominál.

 

Egy nap a fia elvitte az autót, mert egy esküvőre volt hivatalos.

— Odaadom a járgányt, de nekem nehogy ittasan ülj a volán mögé. Nem ér annyit egy esküvő.

— Nem iszom én sohasem annyit, apus. Csak azért viszem el az autót, hogy Ágnest utána haza tudjam szállítani.

Az esküvő napján már éjfél is elmúlt, de a szeretett gyermeknek se híre, se hamva. Hajnali háromkor ért haza. Kissé csapzottan.

— Mi történt veled? — szegezte neki a kérdést az apja.

— Elgázoltam valakit. Nem én voltam a hibás. Piros jelzésben akart átmenni a másik oldalra. Nem tudtam már fékezni. Bevittek véralkohol vizsgálatra, negatív volt, persze. Nem én okoztam a balesetet.

— És mi van az áldozattal? Tudod, hogy ki volt?

— Fogalmam nincsen, csak annyi, hogy az autójához akart rohanni a szemközti parkolóba. Nem vette figyelembe a tilos jelzést, lévén már késő éjszaka. Gondolta, nincs már akkora forgalom. Kórházba vitték, de a mentőorvos azt mondta, ha meg is mentik, örök életére nyomorék marad.

— Lassan járj, tovább élsz… de te is vigyázhattál volna. Éjszaka gyakori az ilyen meggondolatlan alak.

— Nem tudtam már mit tenni, édesapa. Féktávolságon belül került elém.

Másnap a munkában váratlan esemény fogadta. Az éjszaka a főnököt balesett érte. Nem vette tudomásul a piros lámpát, erőszakosan át akart rohanni a zebrán, egy autó elgázolta. Nagy valószínűséggel nyomorék marad, hiába műtötték meg azonnal.

Payer arca hamuszürkévé vált a hír hallatára.

— Jól vagy? — kérdezték a kollégák. — Ennyire kedvelted a főnököt?

— Nem, de ezt azért nem kívántam volna neki — válaszolta, magában pedig eltöprengett: „A sors útjai kiszámíthatatlanok. Nem biztos, hogy az akaratos kivagyiság minden esetben előnyöket biztosít bárki számára. Vannak törvények az életben, amiket nem lehet büntetlenül megszegni. Ezen sem pénz, sem hatalom vagy uralkodni vágyás nem segít. Ő sohasem törődött senkivel, semmivel. Úgy gondolta, neki mindent lehet, mert privilégiuma van bizonyos dolgokra. Tévedett, egy életre szólóan.

 

 

 

 

Formularbeginn

 

Formularende

 

Formularbeginn

 

Formularende

 

Formularbeginn

 

Formularende

 

Formularbeginn

 

Formularende

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:04 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.