Köldökzsinór végén
gyanútlan lebegsz,
nem érzékeled
a kint-rekedt időt:
nem tudod,
hogy szempillád
és körmöd is kinőtt.
Magzatburok-tenger
apró búvára vagy, akit
szkafander óv:
édesanyád méhe,
de készülsz már kicsúszni
a bizonytalan mélybe.
Fény vakít,
sírásod fájdalmas,
széttöri a csendet,
csuklódra vékonyka szalagot
tekernek s ráírják neved:
leltárba vettek.
Később felismered
a tárgyak érinthetőségét,
a levegő tapintathatatlanságát,
színeket és árnyalatait,
jó és a rossz zajokat,
s apránként feltárul
a környező világ.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.02. @ 17:48 :: Péter Erika
