Kozák Mari : Parafrázis – Ihász Kovács Éva – A vendég című versére

Nyomtatás

Csend van – az ajtó halkan nyisszan

vendég érkezik,

lehajtott fejjel angyal lépi át

a megkopott vén küszöb arcát,

vigyázva – ne sértse.

Hírt hozott rólad a kósza, és

a magasban álmodó sápadt Hold,

álmodtam jöttöd – pilláim alól

szöktek a szürke napok – öltöttek

hófehér gyolcsot…

Festettem arcomra pipacs színét,

szemembe csillagot,

ajkamra patak csobogása ült,

hajamba bújt éj színe

csak mosolyom nem akarta

mutatni magát…

Nincs másom csak tenyerem melege,

pillám alól hulló könnyem,

egy kéretlen sóhaj – égig érő,

léptemben növő szeretet,

egy el nem szállt illat – madarak dala,

s anyám imája – megöregedett.

Csend van – az ajtó halkan nyisszan

vendég érkezik,

lehajtott fejjel angyal lépi át

a megkopott vén küszöb arcát,

vigyázva – ne sértse.

Vesd le ruhád – köntösöm rózsától

kapta illatát és a hajnal szőtte

aranyszálak díszítik,

mosom tested szerelmesek könnyével,

utolsó falatkám – neked adom,

ágyam megosztom veled

s takaróm lelkem darabja – tied.

Kandallóban rőzsét égetek,

hátamon magam hoztam – fák adták,

karjuk egy darabja,

nézd eléd térdelek, hajam már

kontyba tűztem – így szereted…

álmod majd őrzik

testemből szakadt kincs – gyermekek.

Csend van – az ajtó halkan nyisszan

vendég érkezik,

lehajtott fejjel angyal lépi át

a megkopott vén küszöb arcát,

vigyázva – ne sértse.

Ha hajnal kél – indulj,

vidd magaddal féltve őrzött emlékeim,

el nem ölelt ölelésem,

s a bennem halkan-zengő szót,

vidd – ne nézz hátra,

ne lásd földre hulló magam,

csak szememben azt a csillagot

mely nappalt ragyog sötét éjen…

S ha megbotlasz – küszöböm érted sikít,

karom majd felemel

és a szárnyadból tépett toll

velem ég – néha majd elém terel.

Csend van – az ajtó halkan nyisszan

vendég érkezik,

lehajtott fejjel angyal lépi át

a megkopott vén küszöb arcát,

vigyázva – ne sértse.