Ott ragadtunk.
Sárban, iszapban.
Eső áztatta
rétek szélein.
Semmi sincs,
és minden csak van,
nem él, csupán
napról napra létezik.
Testünk könnyektől
sikamlós verem,
a lélek
hátulgombolós
kabátot húz magára.
Kényszermosoly.
Örömfátylainkat
rongyosra rágja
az idő, mint
óriási moly.
Aztán elszáll,
mint papírsárkány
a viharban.
Szakadt idegszálakon
cikázva,
felhők között,
észrevétlenül.
Baj van?
Kérdésnek indult,
a végére pont kerül.
Baj van.
Legutóbbi módosítás: 2018.03.09. @ 15:44 :: Ernst Ferenc
