Sonkoly Éva : Végre, megtaláltam! – 9.

Múltak a napok, meleg napok, zivatarral tarkítva.

 

Csak a legszükségesebbekért jártam el otthonról vásárolni. Szinte minden időmben olvastam, régi klasszikusokat vettem le a polcról.

El is felejtettem Anikót, Andrást, Pétert; ha olvasok, számomra megszűnik a világ.

Aztán egy forró nap késő délutánján megszólalt a telefonom. Anikó csicsergett a mobilból:

 

— Beszélnünk kell, feltétlen! Gyere le, az Ibolyában várlak! — ez volt a kedvelt presszó.

Amikor beléptem, Anikó nem volt egyedül, Péter ült mellette. Gondoltam, csak Péter lehet, bár még nem találkoztunk, csak autóban láttam, amikor Anikó bepattant mellé és indultak az Adriára, az is sok évvel ezelőtt történt. Bemutatkozás után mindketten gondterhelten néztek rám.

— Mi a baj, Anikó? Olyan szomorú vagy.

Péter válaszolt:

— Nem is tudom, hogy mondjam. Nem akarlak megbántani, hiszen alig ismerlek.

— Mondd nyugodtan, nem vagyok sértődékeny, bár a szavaidat… szóval, ha kérhetlek, udvariasan fogalmazz, mást nehezen viselek.

— Megpróbálom egyszerűen. Ismered T. Andrást?

— Futólag, Anikó miatt… — kezdtem.

— Hagyd a történetet, tudok róluk mindent.

— Akkor?

— Szóval T. András rád hivatkozva azt állítja, hogy eladó a házam, amiben Anikóval lakunk. Egy hirdetést mutatott a neten Anikónak, amelyben az áll, hogy megbíztalak az eladással.

Elkerekedett a szemem. Péter látta a csodálkozásomat, elhallgatott.

 

— De, Anikó — néztem a keserűen üldögélő barátnőmre —, ugye nem gondolod, hogy én…

— Nem tudom, mit gondoljak. Csak neked meséltem róla, hogy milyen jól érzem magamat abban a házban. A virágaimról… és a virágaim — szipogott, zsebkendőt vett elő —, szóval az előkertben mindent leöntött valaki valamilyen maró anyaggal, kiégett mind… és a kutyánk…

— Már jobban van, nemrég telefonált az állatorvos, kiürült a méreg a szervezetéből — nyugtatta Péter.

Csak pislogtam, meg se tudtam szólalni. Mit mondjak?  Lehet, hogy András áll a háttérben? Hogy beszélt nekem valamiféle feltétlen eladó házról? El akarja üldözni onnan Anikót, de mindaz, amit elmondtak, nem is igazán vall valamiféle férfias cselekedetre. Gondolkodtam és hallgattam.

— Ismered az elvált feleségemet? — kérdezte Péter.

— Elváltál? — kérdeztem vissza.

Péter zavartan nézegetett erre-arra.

— Most nem ez a fontos, ismered?

— Nem, nem ismerem. Kellene?

— Péter, el sem váltatok! — csattant Anikó hangja, aki úgy látszott, hirtelen megértett valamit, nem is sejtettem, mi lehet az.

— Szóval azt akartam mondani, hogy András és Ágnes, a volt feleségem — kezdte Péter —, hogy is mondjam?

— Ne mondd sehogyan! Tegnap láttam Ágnest András testvérével, Tamással, a régi barátoddal, akivel, ha jól emlékszem megcsalt Ágnes… mit is láttam? Vásároltak — pattogtak Anikó szavai.

— Mit akarsz ezzel mondani? Gondolom segített Áginak, mert András nem ért rá — Péter zavartan igazgatta a kávéskanalat.

— Hogyne, kis puszit is kapott a füle mellé ott az üzletben, amíg a pénztárnál sorba álltak… mert András nem ért rá erre sem, ugye érted? — így Anikó.

— Talán tényleg csak segített — próbálkoztam menteni valakit, aki lehet, meg sem érdemelte.

— Hagyd! — intett le Anikó. — Tegyük tisztába a dolgokat, és most én beszélek! — Péter, most őszintén, elváltál, vagy nem?

A kérdezett egyre rosszabbul érezte magát.

 

— Folyamatban van — válaszolta.

— Hány évig tart egy válóper? — nézett rám Anikó kérdőn. — Te csak tudod!

— Nem, Anikó, én sem váltam el hivatalosan, de azt tudom, hogy nem kellenek hozzá évek.

— Akkor kicsikém — paskolta meg Péter kezét az asztalon —, jobb, ha szorgalmazod a dolgot és keresel valami arany karikákat az ékszerüzletben, ha érted mire gondolok!

Láthatóan megértette Péter, mert mélyet sóhajtott.

 

— A ház pedig nem eladó! — nézett rám Anikó. — Beszéltem hozzáértőkkel, még a héten beszerelik mind a négy sarkára a kamerákat. A számlát majd megkapod tőlük! — intett Péter felé a fejével, aki szaporán bólogatott.

Hazaérve gyorsan keresgélni kezdtem a jegyzeteim között, abban a régi regiszteres füzetben a ’V’ betűnél, mint Valaki. Anikó kért meg régen, hogy írjam fel a biztonság kedvéért András telefonszámát. Abban az időben még ő volt az életében a Valaki.

Hogy is van most?

Arra kényszerülök, hogy számon kérjek, magyarázkodjak a Valakinek? 

 

Folytatása következik

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"