Szulimán Eleonóra : Ünnep

saját fotó

 

 

Szerda délután van. Kinn fázós, nyirkos, szeles idő. Benn, az óvodai kis tornateremben napsütéses tavaszt varázsol elénk az ünnepség előtti hangulat. Sárga, piros, kék, fehér, lila margaréták mosolyognak ránk, a terem nagy ablakai előtt kifeszített labdafogó hálót, és mellettünk a bordó paravánt díszítik. A krepp papírból készült papírcsodák szorgos kezek, kicsik és nagyok ügyességét és kitartó munkáját dicsérik. Lábunk előtt a padlóra is bordó virágok és élénk-zöld falevelek simulnak. Lágy, fülbemászó dallam kering a levegőben. Az apróságok tornatermében amerre nézünk, minden a lelkes, gondos előkészületekről árulkodik.

Elhalkul a zene, megérett a perc az ünnep megszületésére: felcsendül huszonhat kisgyermek csengő hangján az ének, kéz a kézben lépkednek egyre beljebb, majd kört alkotva megállnak előttünk. Gyönyörűek! Ragyogó szemekkel, kipirult arcocskákkal játsszák a kedvesebbnél kedvesebb gyermekjátékokat. Nagy-nagy tapssal fejezzük ki köszönetünket egy-egy „műsorszámuk” után. Az óvónők le sem veszik róluk a tekintetüket, féltő gonddal figyelik a lemaradókat. Bólintással, kézjelekkel segítik az éppen elbámészkodó lurkókat. Tiszteletre méltó az összhang.

Kicsit kényelmetlen az ülés az alacsony keskeny lócán, de ki törődik most ezzel? Drága kincseim egyike, nagyobbik unokám áll előttem talpig ünneplőben, fehér ingén kis nyakkendővel, alkalomhoz illően. Kis társaival együtt nekünk, nagymamáknak, anyukáknak táncolnak, énekelnek, verselnek. A szereplés boldogságot adó érzése sugárzik tekintetükből. Csillogó szemekkel figyelnek egymásra és a szeretett óvó nénikre. Egy-egy pillantással persze ránk is, a „nézőközönségre”. Kíváncsiak a hatásra. Nem marad el. A sűrűn felcsattanó tapsból érezhetik, hogy roppant módon tetszik, amit csinálnak. Leírhatatlan az érzés, a meghatódottság, amit a csöppségek szereplése kivált. Jó nézni és hallgatni őket. Nemrég, mint csecsemőket öleltük karjainkban, mára határozott kis egyéniségekké váltak.

Szerda délután van, egy átlagos hétköznap. Itt, ebben a zuglói óvodában ma ünnep született. Az óvónők kitartó és türelmes nevelő munkája és a gyerekek szorgalma ünnepet varázsolt elénk, a hála ünnepét. Ez a hála száll át generációról-generációra. Amíg ezt megünnepeljük, nagy baj nem lehet. Bár újabban az óvodai anyák napi ünnepségeknek egyre kevesebb iskolában van folytatásuk. Nem tartják követendőnek, pedig ez a rendezvény egy olyan egyszeri alkalom az évben, amikor a kisdiákoknak lehetősége lenne szerepelni, megmutatni alakuló kis személyiségükből valami mást is, mint amit otthon láthatnak az anyukák. Az ünnepre való készülődés, s maga az ünnepség lelkesít, felpezsdít, jó érzéseket szabadít fel a gyermekekből és az ünnepeltekből egyaránt.

Nézem őket. Nyíltszívű, ragyogó arcú, lelkes, vidám kis gyermekeket. Egyenként fejükre tenném kezemet, s kívánnám, hogy maradjanak ilyenek örökre!  Az óvodás évek gondtalansága hamar elszáll. Ha ezekből az egyszerű, vidám játékokból, versekből, mondókákból, mesékből csak az itt tanultak töredékét viszik magukkal, akkor is óriási kincsek birtokosai lesznek. Táplálkozhatnak belőlük életük végéig.

 

Kinn már zuhog az eső, de benn a lelkünkben ragyog a Nap. A gyerekek által készített kis kerámia virágokkal a kezünkben boldogan öleljük magunkhoz szeretett kis csemetéinket.

 

 

 

 

2017. május 03.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.05.14. @ 13:22 :: Szulimán Eleonóra
Szerző Szulimán Eleonóra 162 Írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton." - Inuit eszkimó asszony