Kőmüves Klára : – kiskarácsony –

 

Azt hiszem, hogy csak a gyermekkorom hiányzik a karácsonyból, bár ennek a legjelentősebb hozzávalónak a hiánya éppen elegendő ahhoz, hogy ma még ne érezzek semmi különöset.

     Kicsivel többet gondolok a nagyszüleimre, felerősödnek a hiányok — egyáltalán nem az elégedettségről szól ez az egész. Biztosan mindenki megtalálja a lelki békéjét az ünnepekkor, de nekem most az van a fejemben, hogy ez tényleg azoknak csodálatos leginkább, akik családban élnek. Ezennel megfogadom (bár már a múlt évben is megtettem), hogy jövőre majd igazi, amolyan nagybetűs karácsonyunk lesz! Egy csomó olyan lehetőség van ebben az ünnepben, amit így nem lehet megtapasztalni. Persze mi is egy család vagyunk a fiammal, de nem biztos, hogy normális és tökéletesen kielégítő ez a DeSzuperKettecskén folyamat. Nem olyan egyszerű ám mindig erősnek lenni, folyamatosan csak teljesíteni minden irányba, és ugye, aminek ezerszer is csak egyetlen kérdés a vége: Miért is? Csak szedni az élményeket, napjában tucatnyit is, de senkivel nem beszélni róla, míg végül néha azon kapja magát az ember; magamban beszélgetek magammal és másokkal is. Az ajándék pedig egy olyan vers, ha néha sikerül leírni a bennem lévő érzésekből akár csak pindurkányit is, ami annyira nem evilági, hogy meg sem mutatnám másnak… egyik reggel a kályhába dobom. A papír hirtelen lobban forró lángra, de sok szálló hamu marad nyomán — így aztán valahányszor újra teszek a tűzre, fél kézzel már a porszívót keresem.

     A lecsupaszított valóságtól eltekintve nagy öröm, hogy ez az egész ünnep a kicsiny Jézusról szól, tehát semmi okom a pánikra. Az ő esetében a boldog “szülinapozás” helyett sokkal helytállóbb az Isten hozott üdvözlési forma. Valaki, akit aligha lehet megajándékozni annál kedvesebbel, amivel ő ajándékozott meg engem.

 

Legutóbbi módosítás: 2016.12.22. @ 13:30 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 706 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))