Kőmüves Klára : – égboltpántlika –



Kavicságytól kendermagos a tópart,
a nap sugara óvatosan nyugovóra tér,
felhők fölé illannak kóborló szelek,
lélekölbe szórom minden képedet.

 

A csillagok jogán visellek,
most titkaim a holdra esküszöm.
Nem bolondság mégsem ez talán –
így ringat el a néma víztükör.

 

Merengek itt egy elsiklott ütemben,
incselkedem veled, mint lámpafénnyel
ráncos szürkület. Elhozlak magamhoz
oly közel, hogy óvva légy,
de érintőset nem játszom veled.

 

A Tejút már tisztán látható,
fölén kis égboltpántlika.
Bár éj hajába szőhetném az álmaim,
ha édes lennél és nem mostoha!

 

Csendességre vágyik bennem minden,
a lélek és a szellem egyaránt –
Akarsz-e mozdulatlan ülni itt velem,
amíg magához tér a bennünk gyúlt világ?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.07.14. @ 16:03 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 685 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))