Marthi Anna : Fontos-e

dicsőség vagy valamivé válni? Miközben

a tépelődés saját – amiben sajátos fájni.

Még mindig azt hiszem: a szerelem, ami

porszemlétet függetlenít; istenhez emel.

Pedig a némán alkotó művész szépítheti

úgy, amit a természet is, némán, mind-

annyiunknak, közvetlenségéből ad oda,

nem méri a befogadást, bőkezűségének

határa nincs. Csodálatából lesz mindene

a parányi létezőké. Dicsőség nélküli saját

az alkotás. Veresége csupán, ha nincs…?

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Marthi Anna

Szerző Marthi Anna 1328 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak