P. Tóth Irén : Zárt pályán

 

 

Nem látok túl az ablakon,

kinézek, minden vaksötét,

csak elképzelem az útmenti fákat,

s a járda szétmállott térkövét.

 

Idebent mozdulatlan a csend,

otthonra lelt a hajnali magány,

nem zavar fülsértő beszéd,

sem nyöszörgő ajtócsapódás.

 

Elképzelem, hogy boldog vagyok,

olyan boldog, mint ezer éve,

azóta megszökött sok-sok érzés,

és nem maradt halvány remény se’.

 

Elhal a szív, elmeszesednek az erek,

mire döbbenten feleszmélek,

nem az riaszt, ami majd jön,

hanem, mit soha el nem érek.

 

Körülöttem úgy változik a világ,

csak én maradok mindig a régi,

szétfoszlik bennem a sok év,

nem hagynak másik útra térni,

 

zárt pályán kering a gondolat

titkosítva több száz évre,

nem ismerheti senki más,

egyedül én. Vagy tán én se’.

 

 

 

 

 

 

 


 

Legutóbbi módosítás: 2016.05.26. @ 12:15 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.