Hetek óta fütyül a szél a város utcáin, csontig hatol a dermesztő köd. Klaudia behúzott nyakkal, testéhez szorított karokkal siet haza. Sajog a lába a napi felszolgálástól, egy percre se ülhetett le, tiltja a főnök. A kapuba érve belerúg az üres kukába, majd belöki az udvarra. Úgy látszik, nem ért még haza Tibor, hogy a fene esne bele ebbe a cudar világba! Csak a csend várja a félhomályban, kabátját ledobva végigdől a kanapén, cigarettára gyújt, s nyomkodja a távirányítót.
Egyre csak az jár a fejében, hogy hazajött Géza, ha igaz, amit Jenő mondott neki. Hazajött, hát hazajött, mi köze neki hozzá! Nem érdekli már az a hóhányó, gyáva alak. A legnagyobb bajban hagyta itt magára! Azt hitte, ha kifizeti az orvosi költségeket, azzal megtette a kötelességét! Mennyit szenvedett akkor testileg, lelkileg, mégis titokban sokáig várta vissza! Lassan elkopott a fájó érzelem, belerázódott a mindennapok taposómalmába barátaival.
Idővel összeköltöztek a megfontolt, komoly Tiborral, legalább megszabadult az otthon nyomasztó légkörétől, ahol anyja italba fojtotta elrontott életének keservét. Mégis ürességet érzett, sem Tibor kedvessége, sem a barátok nem tudták elűzni a tátongó magányt, a hiányérzet gyötrelmét. Előttük sikerült palástolnia mindezt, de maga sebzett madárként vergődött benne. Többször gondolt arra, hogy itt kellene hagynia mindent, máshol kezdeni újra az életét. Összefacsarodott a szíve valahányszor megszólalt régi közös daluk a kis vendéglőben. Az is megtörtént már, hogy a felmosó nyele Gézává változott kezében a kedves dallamra, s ő önfeledten táncolt vele.
Ó, Géza, te átokfajzat, hová tűntél! — sóhajtott olyankor. Azt ígérted, együtt kelünk útra, itt hagyjuk ezt a huzatos porfészket, s csupa kaland lesz az életünk! — De elfújta a szél. Terhes maradt, s az nem volt az álom része! Géza orvoshoz vitte, biztatta, s ő hitt neki. Tizennyolc éves volt. Mire kijött a kórházból, Gézának nyoma veszett. Ő itt maradt meggyötört testtel, megsebzett lélekkel, füstbe ment reményeivel. Most meg annyi év után visszajött.
A vendéglőben már mindenki tudta. Barátnője suttogására kurtán válaszolt a lány, majd szótlanul járt-kelt, felszolgált. Gépiesen lépett az új vendég asztalához, hogy felvegye a rendelést. Az ismerős hangra összerezzent, s meglódult a szíve.
— Szervusz — búgott Géza hangja.
— Szervusz — válaszolt közönyt erőltetve.
— Beszélhetnénk?
— Dolgozom, nem lehet.
— Látnom kellett téged, rettenetesen hiányoztál…
— Láttál, most mehetsz.
— Hallom, összeköltöztél Tiborral — erőltette a beszédet.
— Össze hát, nyáron lesz a lakodalmunk — dacoskodott.
— Boldog vagy?
Klaudia nem felelt, egy másik asztalhoz lépett.
— Este a szokott helyen — súgta Géza, ahogy kiment az ajtón.
Klaudiában a feje tetejére állt minden. Harag tornyosult benne az elveszett álmai miatt, mégis furcsa öröm járta át, de ragaszkodott Tiborhoz, a megtalált nyugalmához is. Csak ne érezné az állandó ürességet a lelkében! Hol van a tűz, ami lázban tartotta Géza mellett? Tibor józan tervei nem lelkesítették. Barátok, néha diszkó, s a szülőknél tett vasárnapi ebédek. Jaj, hogy unta mindezt! Nem mozdultak ki a városból, kuporgatták a pénzt lakodalomra, kocsira. Nem ez volt Klaudia álma. Kalandra vágyott, bejárni a világot, ahogyan tervezték akkor.
Este hazaindult, de mágnesként húzta valami a régi híd felé. Géza kocsijának támaszkodva várta őt. Ahogy mellé ért, a fiú váratlanul átölelte. Az esze szabadulni akart, de a szíve nem engedte a lányt. Sokáig szorították egymást, majd Klaudia kibontakozott Géza karjaiból.
— Ne tedd, Klaudia, érzem, hogy te is szeretsz. Gyere velem, Szamóca, bejárjuk a világot, ahogy terveztük.
A régi becézés könnyet csalt a szemébe. Csak állt ott megsemmisülten.
— Tudom, nagyot hibáztam akkor. Hidd el, azóta is szeretlek. Téged kerestelek minden nőben, csókban, ölelésben. Ne fordulj el tőlem, érted jöttem.
Ölelték, csókolták egymást, és az eltűnt láng újra fellobbant benne.
— Most vigyél haza — bontakozott ki az ölelésből.
— Holnap reggel érted jövök kocsival, s nekivágunk a nagy kalandnak — mondta a kapunál, és megcsókolta a lányt.
Klaudia nem felelt, szótlanul szaladt fel a lépcsőn. Világosság szűrődött ki az ajtó alatt.
Tibor nyugtalanul várta. Tudta, hogy hazajött Géza, nagyon féltette Klaudiát.
— Vele voltál?
— Vele.
— És?
— Semmi és — felelte dacosan.
Tibor megijedt a lány zaklatottsága miatt. El akar menni vele, gondolta keserűen.
— Elmész vele?
Nem válaszolt, csak a vállát rándította meg.
Tibor vette a kabátját, a cigarettáját, s kiment. Sajgott a szíve érte, mindig sejtette, hogy az a másik még benne él.
Klaudia gondolatai vadul kergették egymást. Mit tegyen? Tibor a biztonságos élet, a tűz nélküli nyugalom. Géza a lángoló szerelem és a bizonytalanság. Mit tegyen?
Leroskadt a kanapéra, aztán elővette a bőröndjét, csomagolt.
Lassan kilépett a házból, gondosan bezárta az ajtót, s elindult a kék hegyek felé. Egyedül.
Legutóbbi módosítás: 2016.04.15. @ 10:23 :: Kádár Sára Hajnalka
